Kultúra

Kétmillióan voltak kíváncsiak Bon Jovira

bon jovi (bon jovi)
bon jovi (bon jovi)

Több mint kétmillió rajongót vonzott a Bon Jovi idei világkörüli turnéja, így az idén 30 éves amerikai rockbanda hat éven belül már harmadszor bizonyult a legnépszerűbb koncertzenekarnak a Billboard listáján - közölte a CNN hétfőn.

Az együttes tagjai februárban indult, Because We Can – The Tour című körútjuk során 90 teltházas koncertet adtak, amivel mintegy 205 millió dolláros (46 milliárd forintos) összbevételre tettek szert. A rockbanda a kedden záruló koncertsorozatával márciusban megjelent 12. stúdióalbumát, a What About Now című lemezt népszerűsítette.

A generációkat összekötő zenekarnak az utóbbi években többször is sikerült az élen végeznie, legutóbb 2010-ben, előtte pedig 2008-ban.

A Billboard koncertbevételek alapján összeállított listáján a Cirque du Soleil Michael Jackson-műsora, a The Immortal World Tour végzett a második helyen, – a Bon Jovihoz képest mintegy kétszer annyi előadás alatt – hozzávetőleg 157 millió dollárt kasszíroztak. A dobogóra Pink fért még fel, ő csaknem 148 millió dollárt keresett idén.

Sokat fizettek a negyedik helyre befutó Bruce Springsteen és zenekarának fellépéseiért is, a legfiatalabb popelőadók közül az ötödik helyen szereplő Rihanna kereste a legtöbbet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik