Közélet

Kövér házőrsége 5,7 millióért focizott Erdélyben

A megalakulás óta összesen 35,5 millió forint közpénzt költöttek kiküldetésre.

Az Átlátszó által kikért adatok szerint az Országgyűlési Őrség 2013-as megalakulása óta egyre többet utaztatja tagjait, akiknek a kiküldetése díja idén már 14,6 millió forint volt. Az Országgyűlési Hivatal válaszából kiderült, hogy

2013 óta összesen negyven külföldi kiküldetésre összesen 35,5 millió forint közpénzt költöttek.

2014-ben, 2015-ben és 2016-ban nagyjából ugyanannyi kiküldetés volt, de az utazások költségei szépen emelkedtek.

2016-ban ott voltak a Pápai Svájci Gárda avatási ünnepségén és a Gárda által szervezett futballtornán. A vatikáni útra az őrség tagjai közül 22 ember – két csoportban – ment ki. 2017-ben több szakmai kiállítás mellett 29-en mentek Eisenstadtba  tűzoltási gyakorlatra és 17-en Zeteváraljára focizni, a Csíksomlyói pünkösdi zarándoklat kapcsán szervezett tornára. 2,5 millióért.

A nemzetközi szakkiállítások és konferenciák mellett idén október 31-ig az jelentett komolyabb tételt, hogy az őrség három tagja Las Vegasba, a SHOT Show-ra ment egyenruha beszerzéséről tárgyalni. A 9 napos kiküldetés mintegy 2,6 millió forintba került.  Idén is volt tűzoltás Eisenstadtban 2,3 millió forintért, zeteváraljai foci 3,2 millióért. 8 országgyűlési őr kiküldése Lisszabonba, a Nemzetközi Rendészeti Sporteseményre mintegy 2,6 millió forintba került.

Országgyűlési őrség (Array)
Kövér magánhadserege kesztyűs kézzel sokkolhat és fújhat
Gázspray-t és kesztyűt is vettek az Országgyűlési Őrségnek a szocialista kapcsolatairól ismert Székely Herbert cégétől – értesült a Magyar Nemzet.

Kiemelt fotó: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik