Sport

Női kéziválogatott: Most már tényleg semmi veszítenivalónk nincs

A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen szerint csapata jól teljesített és szerencséje is volt, ennek köszönheti, hogy 26-25-re legyőzte Németországot a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, vasárnap Nancyban.

Őrült meccsen nyert a magyar női kézilabda-válogatott
Második meccsét játssza az Európa-bajnoki középdöntőben a magyar válogatott.

Másfél perccel a vége előtt még az ellenfél vezetett egy góllal, de előbb Schatzl Nadine egyenlített, majd nyolc másodperccel a vége előtt Háfra Noémi is betalált.

Ezért vagyunk itt, hogy ilyen körülmények között, ilyen fáradtan is harcoljunk, és győzni tudjunk. Nagyon büszke vagyok, és örülök, hogy mi lőttük az utolsó, győztes gólt. Mindenki mindent kiadott magából, így elégedett lehetek. Megmutatták a lányok, hogy van szívük, hogy talpra tudunk állni, és csapatként erősek vagyunk. Ma szerencsések és jók is voltunk. Az elején jól működött a védekezés, csakhogy a németek nagy küzdők, de jól jöttünk ki a végjátékból

– nyilatkozta a dán edző.

Háfra Noémi az utolsó góljáról elmondta, a lövés előtt rögtön az jutott eszébe, amikor az előző idény utolsó bajnoki mérkőzésén a Vác ellen hibázott, így a Ferencváros elveszítette az aranyéremért zajló versenyfutást a Győrrel szemben.

Elgondolkoztam rajta, mi van, ha ugyanaz bekövetkezik. Mindig mindenből tanul az ember, ezért most az egyenes lövést próbáltam, és sikerült. Tudtam, hogy a kapus is gondolkozik: mit lőttem azelőtt, és abban a stresszhelyzetben biztosan ugyanazt fogom csinálni, amit szoktam. Muszáj változtatni, mert attól leszünk jó játékosok

– mesélte a junior világbajnok balátlövő, aki a németek ellen tíz lövésből öt gólt szerzett, ám hat labdát eladott. Hozzátette, fáradtan érkezett a tornára, mert hosszú volt számára az őszi szezon. Franciaországban úgy érezte, ismét lendületet kapott, de minden meccs után nagy szüksége van a regenerációra.

A válogatott csapatkapitánya, Kovacsics Anikó a csuklósérüléséről elárulta, nagyon rossz érzés, ha megütik, mert utána egy percig nem tudja megmozdítani, de szerencsére gyorsan elmúlik a fájdalom. Hozzátette, ezen a találkozón nem azért vállalt kevesebb lövést, mert kímélte a kezét.

Mindig úgy éreztem, hogy legalább ketten vannak rajtam, ezért próbáltam inkább leosztani a labdát, szervezni a játékot, és a védekezésből minél jobban kivenni a részemet. Amikor jött a helyzet, és úgy alakult, akkor azért vállalkoztam

– nyilatkozta.

Az FTC irányítója úgy fogalmazott, szerencsére most egy nappal több pihenőjük lesz, és részletesen felkészülnek a román válogatottra.

Most már tényleg semmi veszítenivalónk nincs, úgyhogy felszabadultan játszhatunk. Ambros Martín biztosan nagyon alaposan elemezni fog minket, de mi is őket

– utalt Kovacsicsi arra, hogy a Győr csapatát négy Bajnokok Ligája-győzelemig vezető spanyol edző irányítja a románokat.

A válogatott szerdán 18 órától a románokkal találkozik, és továbbra is van esélye a továbbjutásra. Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat. Az Eb győztese kvótát szerez a 2020-as tokiói olimpiára, és a további két dobogóshoz hasonlóan kijut a jövő decemberi, kumamotói világbajnokságra.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik