Tudomány

Jótékony alkohol?

Az alkohol fogyasztása csökkentheti a sokízületi gyulladás súlyosságát és kialakulásának kockázatát.

Gerry Wilson vezetésével a Sheffield Egyetem kutatói 873 reumatoid artritiszes pácienst, valamint a kontrollcsoportban 1004, a betegség nélkül élő embert kérdeztek meg arról, milyen gyakorisággal ittak alkoholt a megelőző hónapban.

A tanulmányba bevont emberek kitöltöttek egy részletes kérdőívet, röntgenfelvételt készítettek róluk, elemezték vérmintájukat és megvizsgálták ízületeiket.

A leggyakrabban alkoholt fogyasztó pácienseknek kevésbé súlyos tüneteik voltak, mint azoknak, akik soha nem ittak alkoholt, vagy igen ritkán ittak.

Amint a Rheumatology című szaklapban megjelent tanulmány írta, a röntgenfelvételek is kevesebb ízületi károsodást mutattak ki, a vértesztek pedig a gyulladás alacsonyabb szintjét jelezték. Kevesebbszer jeleztek fájdalmat és ritkább volt a duzzanat, valamint a rokkantság is.

A kutatók megállapították, hogy az egyáltalán nem ivóknál négyszer nagyobb volt a sokízületi gyulladás kialakulásának valószínűsége, mint azoknál, akik havonta legalább tíz napon ittak alkoholt. Az összefüggést férfiakra és nőkre egyaránt érvényesnek találták.

A szakemberek hangsúlyozták, hogy az alkoholfogyasztás reumával kapcsolatos előnyeit meghaladhatják az italozás egyéb következményei, illetve ezek ismeretében kell mérlegre tenni az eredményeket.

Mint Maxwell kutató elmondta, feltételezik, hogy az alkohol csökkenti az immunrendszer aktivitását, így befolyásolhatja azokat a molekuláris útvonalakat, melyek miatt a sokízületi gyulladás kialakul. A már kifejlődött betegség esetében pedig fájdalomcsillapító hatása is lehet az alkoholnak.

A tanulmány gyengéje, hogy az elfogyasztott alkohol mennyiségét nem vette figyelembe, csak az ivás gyakoriságát, valamint az, hogy a résztvevők önbevallásán és emlékezetén alapult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik