Sport

Nagyon elverte riválisát a könnyűsúly ukrán királya

Az ukrán Vaszil Lomacsenko most már tényleg a könnyűsúly királya. A 30 éves, kétszeres olimpiai bajnok ökölvívó vasárnap hajnalban, a New York-i Madison Square Gardenben csapott össze Puerto Ricó-i José Pedrazával, és nyert egyhangú pontozással.

Ez volt 2014 óta az első alkalom, hogy Lomacsenkónak végig kellett bunyóznia a 12 menetet.

Eddig ugyanis kilenc kiütéses győzelme volt, úgy, hogy ezek közül négyen inkább feladták a meccset, akkora verést kaptak az ukrántól. Pedraza is kapott most rendesen, bár ő eresztett el több ütést, Lomacsenko volt a pontosabb, neki 240 ütése talált a mérkőzésen. Csak a 11. menetben bevitt 42 egyenest, ellenfele kétszer padlóra is került, de folytatni tudta. Az egyik pontozóbíró 119-107-tel, a másik kettő 117-109-cel adta a meccset az ukránnak, aki így a már meglévő WBA öve mellé a WBO könnyűsúlyú világbajnoki övét is elnyerte.

Egy részlet a 11. menetből:

Lomacsenko, aki a könnyűsúly előtt pehelysúlyban és nagypehelysúlyban is volt világbajnok a profik között, a tervek szerint majd a mexikói Miguel Berchelttel bokszol majd legközelebb, aki jelenleg a WBC nagypehelysúlyú bajnoka, viszont szeretne egy súlykategóriával feljebb lépni.

Nyitókép: Al Bello/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik