Élő Sport

Nagy pofonba szaladt a magyar válogatott Norvégia ellen

A magyar női kézilabda-válogatott 38-25-re kikapott a címvédő Norvégiától a középdöntő első fordulójában a franciaországi Európa-bajnokságon. A mezőny legeredményesebb játékosa Heidi Löke volt, aki mind a hét lövését gólra váltotta.

Már az első pillanatokban látszott, hogy sok esélye nem lesz Kim Rasmussen csapatának, hiszen sem elöl, sem hátul nem jöttek azok a bravúrok, amelyek Spanyolország ellen. Különösen rossz napja volt Háfra Noéminak, aki egyetlen gólt lőtt hét lövésből. Ő lehetett volna, aki megadja a ritmust a magyar csapatnak, de rendre hibázott. A 12. percben már öt góllal ment Norvégia, a félidő vége előtt pedig hat góllal, a végén pedig héttel vezettek.

A második játékrészben még gyengébben kezdett a magyar válogatott, és a 40. percre már 11 góllal vezetett Norvégia, a meccs eldőlt. Az utolsó 20 percben csak szórakoztak, nevetgéltek a pályán, miközben a magyar játékosok érezhetően feladták.

A norvégoknál Oftedal és Löke óriásit játszott, miközben összesen hat norvég játékos jutott el négy gólig.

Összefoglaló:

A középdöntő II. csoportjában, Nancyban vasárnap 15 órától a németekkel, szerdán 18 órától pedig a románokkal találkozik majd. Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat. Az Eb-győztes kijut a 2020-as tokiói olimpiára.

Eredmény:

Magyarország-Norvégia 25-38 (12-19)

Cikkünk folyamatosan frissül.

Kiemelt fotó: MTI/Kovács Tamás

Esélye sem volt a magyar kéziseknek Norvégia ellen

Hiába reménykedtünk a meccs előtt, a magyar női kézilabda-válogatott megsemmisítő erejű, 38-25-ös vereséget szenvedett az Európa-bajnokságon eddig szenvedő címvédő Norvégia ellen.

Már az első percekben látszott, hogy sok esélye nem lesz Kim Rasmussen csapatának, hiszen sem elöl, sem hátul nem jöttek azok a bravúrok, amelyek Spanyolország ellen. A norvégoknál Oftedal és Löke óriásit játszott, de összesen hat norvég játékos jutott el négy gólig.

Igazából 35 perc után már nem volt miről beszélni. A folytatásban a magyar csapat Németország ellen javíthat majd vasárnap, míg Norvégia Hollandia ellen játszik majd kedden.

Magyarország-Norvégia 19-32

Ez most már kínosan nagy különbség. És talán az még kínosabb, hogy a már rég eldőlt meccsen mit megenged magának a norvég csapat: trükköznek, szórakoznak, csukott szemmel is gólt dobnának.

Magyarország-Norvégia 18-29

Nem tudunk mit kezdeni a norvég átlövőkkel, különösen Oftedallal. Akcióból alig vagyunk eredményesek, de heteseket legalább kiharcol a magyar csapat, és azokat általában be is lövik. Marad ez a 10-11 gólos különbség.

Magyarország-Norvégia 17-27

Ez innentől edzőmeccs. Emberhátrányban is van a magyar csapat, de az arcokat érdemes figyelni, már feladták. A norvég lányok viszont gáláznak, és jó úton vagyunk egy megsemmisítő vereség felé.

Magyarország-Norvégia 14-24

Emberelőnyben sem tudjuk tartani Norvégiát, hátul hihetetlen szellős a csapat. Egy-egy támadás bejön, Kovacsics még az üres kapuba is betalál 20 méterről, de ez kevés. Lunde hiába 38 éves, még mindig megbabonázza a támadókat. A 38. percben értünk el odáig, hogy kiszámoljanak, azaz 10 góllal megy a címvédő.

Magyarország-Norvégia 13-22

A 25. másodpercben gólt lőtt Kristiansen, aki eddig 4/4-el áll. Szerencsére egy nagyon hosszú, de szépen kijátszott támadás után Tóth Gabriella válaszolt. Mire picit megnyugszunk, Heidi Löke 7. lövése is célt ér, így ismét nyolc gól a norvégok előnye, és a helyzet csak nehezedik: Kovács Anna csúnyán visszahúzta Oftedalt, repült is a két perc, na meg pár pillanat múlva az újabb norvég találat.

Magyarország-Norvégia 12-19

Pedig volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt, feljöhet a magyar csapat három gólra, és akár aztán még közelebb. De elöl nem megy, sok a hiba, leindítanak a norvégok, és kegyetlenül értékesítik a helyzeteiket. Tóth Gabi hetesei és Bíró bravúrjai talán adnak némi reményt. Most ahelyett, hogy meccsben lennénk, Norvégia ellen hét gólt kellene lefaragni egy félidő előtt. Nagyon nehéz lesz, pihenjünk egyet.

Magyarország-Norvégia 10-15

Újra előnyben volt a magyar válogatott, de Háfra újra csak a kapufát vágta telibe, miközben Oftedal egyszerűen megfoghatatlan. Hátul sincs a csapat a toppon, de támadásban még mindig nem elég biztosak a lányok.

Magyarország-Norvégia 10-14

A norvégok közül is kiszortak, így négy a négy ellen játszanak épp a csaptok, és Kazai Anita, majd Szabó Laura is beköszönt, miközben hátul nem tudjuk tartani az Oftedal-Löke kettőst. Jól jön ki az elmúlt percekből a magyar válogatott, Tóth Gabriella értékesít egy hetest, ami után Norvégia időt kér. Néggyel mennek, ebből még bármi lehet (kopogjuk le).

Magyarország-Norvégia 7-13

Háfra hatodik lövése már célt talál, miközben hátul Bíró Blanka parédézik, és tartják meccsben a magyar válogatottat. Persze, hogy ne legyen egyszerű, Tóvízit is kiszorják, és újra hátrányban vagyunk. 7-13.

Magyarország-Norvégia 6-12

Tóth Gabriella akkora lendületben van, hogy talán ő sem érzi a határait, és gyorsan ki is állították két percre. Még előtte Kristiansen, utána Aune lőtt gólt. Nagyon egyben vannak a norvégok, talán a csehek ellen sem játszottak ennyire hatékonyan. Csakhogy Tóvízi Petrát ez nem hatja meg, és a beállós is betalált. Sokáig nem ünnepelhetett, jött Löke, és Norvégia már 12-nél jár ma.

Magyarország-Norvégia 5-9

Tóth Gabriella nagyon jól szállt be, és előbb akcióból, majd hetesből is gólt lőtt. Közben megkaptuk az első emberelőnyünket, Lökét küldték ki, de sajnos nem sikerült kapott gól nélkül lehozni.

Magyarország-Norvégia 3-8

Ez nem kezdődik jól. Lökét és Oftedalt nem tudjuk megfogni, miközben támadásban rozsdásak a lányok. Lukács Viktória szép gólt lőtt szélről, de jelenleg annyi kapufánk van, mint gólunk.

Magyarország-Norvégia 2-5

Háfrának nagyon nem megy ma, négyből négy lövést rontott, majd még el is adja a labdát, amiből Löke lőtt leindításból gólt. Egyelőre hiába az időkérés, nem működik semmi. Mire ezt leírjuk, Löke újabb gólt lő, átjáróház a védelem közepe. Planéta pedig hetest ront, a kipattanó után viszont Kovacsics szépít.

Magyarország-Norvégia 1-3

A magyar csapat első gólját hetesből Planéta Szimonetta szerezte, de nem örülhettünk sokáig, azonnal jött a válasz, ugyancsak hetesből, Oftedal volt eredményes. Kim Rasmussen hamar időt is kér.

Magyarország-Norvégia 0-2

A meccs első gólját a norvég Reistad lőtte, miután Háfra Noémi az első magyar támadás után mellé bombázott. A második támadás ugyanúgy végződött, Háfra most a kapusba lőtt, a norvég támadás végén pedig Kristiansen lőtt könnyedén gólt.

A kapusok meccse lesz?

Az Eb legjobb kapusai között két magyar és egy norvég is ott van: Bíró Blanka és Silje Solberg 36-36, Kiss Éva 33 százalékkal véd. Ezzel előbbi kettő holtversenyben a harmadik, Kiss pedig a hetedik helyen áll a rangsorban.

Hogyan jutottunk idáig?

A magyar női kézilabda-válogatott útja Hollandián, Spanyolországon és Horvátországon át vezetett a középdöntőbe.

Az első meccsen a csoport későbbi győztese, a hollandok esélyt sem adtak a magyar csapatnak, és Lois Abbingh vezetésével 28-25-re nyertek. Előzetesen úgy számoltunk, hogy a horvátok nem okozhatnak gondot még ennek a tartalékos, fiatal csapatnak sem, és szerencsére minden jól alakult, 24-18-ra hoztuk a kötetlezőt. Aztán a legfontosabb meccsen a spanyolok ellen nagyon összeállt a magyar csapat, és az elejétől kezdve régen látott domináns teljesítménnyel meglepetésre hat góllal, 32-26-ra nyert a Planéta Szimonetta (8 gól) vezette válogatott.

A középdöntőben Norvégia, Németország és Románia következik.

Először a norvégok, akik hosszú évek után tűnnek először sebezhetőnek. Az elmúlt hét Eb-ből hatot nyerő csapat rögtön az első meccsen befürdött a szervezett, és kiváló napot kifogó németek ellen. (32-33) Második meccsükön a csoport leggyengébb csapata, Csehország nagyon könnyű ellenfélnek bizonyult, és 14 góllal, 31-17-re mosták le őket. Csakhogy a zárófordulóban Románia ellen sem ment jól a játék, és sima nyolcgólos vereséget szenvedtek (23-31), amivel eldőlt, hogy nulla pontot hoznak a középdöntőbe.

Olvasói sztorik