Élet-Stílus

Megúszta a börtönt a fegyőrnő, aki egy szekrényben randizgatott egy rabbal

Nyolc hónap börtönbüntetést kapott Angliában a 27 éves Stacey Sutherland, a büntetés végrehajtását azonban tizennyolc hónap próbaidőre felfüggesztette a bíróság. A fiatal nőt azért helyezték vád alá, mert intim viszonyt létesített egy 20 éves fogvatartottal, amikor a Barnard Castle-i fiatalkorúak fegyintézetében dolgozott fegyőrként – írja a BBC.

Sutherland és a 20 éves zsaroló, Leon Shooter viszonyára úgy derült fény, hogy egy ellenőrzéskor megtalálták a férfi szerelmeslevelét a nő táskájában. Sutherkand beismerő vallomást tett. Azt mondta, azért kereste a fogvatartott társaságát, mert lelkileg össze volt törve, miután tönkrement az egyik kollégájával kötött házassága, majd annak a párkapcsolatának is vége lett, amit egy idősebb börtönőrrel folytatott.

A nő 2017 decemberében kezdett el fegyőrként dolgozni, a Shooterrel folytatott viszonyára 2018 áprilisában derült fény. Kiderült, hogy a férfi kétszer hívta fel a nőt, és a páros több titkos levelet is váltott. Az egyik levélben a férfi azt írta a fegyőrnőnek, hogy nagyon örült neki, amikor kedves volt hozzá, de azt is élvezte, amikor durván bánt vele.

Az egyik telefonbeszélgetést rögzítették a börtönben. Ebben Shooter megígérte a nőnek, hogy együtt fogják leélni az életüket, miután kiszabadul. Bár a leveleikben bőven voltak szexuális utalások, a mindketten azt vallották, hogy fizikailag nem jutott olyan messzire a viszonyuk. A legtöbb, ami történt annyi volt, hogy bebújtak egy szekrénybe, ahol ölelkeztek és csókolóztak. A viszony akkor kezdődött, amikor a takarításra beosztott férfi azt mondta a fegyőrnőnek, hiányozni fog neki, amíg szabadságon lesz.

Az ítélet kihirdetésekor a bíró azt mondta, nem szeretné relativizálni Sutherland vétkének súlyosságát, mégis megkímélte az egygyermekes anyát a börtöntől. Felfüggesztett büntetése mellett, a jelenleg pincérnőként dolgozó Sutherlandnak 150 órányi közérdekű munkát kell végeznie.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik