Egészen szokatlan volt ez a mostani Manchester United – Arsenal bajnoki, ugyanis a 15. fordulóban lejátszott rangadó az első volt 1986 óta, melyen nem volt ott Sir Alex Ferguson és/vagy Arséne Wenger. A Unitedet José Mourinho, a londoniakat Unai Emery irányítja már.
A hazai pályán játszó manchesteriek kezdtek jobban, azonban a 25. percben a vendégek szereztek vezetést, amikor Mustafi fejesét bevédte De Gea – Herrera menteni próbált, de a gólvonal-technológia jelzett, hogy későn. Túl sokáig nem tartott az Arsenal öröme, ugyanis egy szabadrúgás után Martial egyenlített ki percekkel később.
A potyagól:
Ezután sokáig kiegyenlített volt a mérkőzés, aztán jött az igazi őrület: előbb a 68. percben Lacazette talált be még úgy is, hogy felborították közben, hogy aztán pillanatokkal később Lingard egyenlítsen, kihasználva a londoni védők teszetoszaságát. A következő perceket megnyomta az Arsenal, De Geának volt is bravúrja, végül 2-2-re végeztek a csapatok.
Az összefoglaló:
A Liverpool 0-0-s első félidő után nyert a Bunrley otthonában, így ott lohol a listavezető Manchester City nyakában. A Tottenham magabiztos győzelemmel lépett a harmadik helyre, a Chelsea ugyanakkor annak ellenére is kikapott a Wolverhamtpon vendégeként, hogy Loftus-Cheek 18. percben szerzett góljával még vezetett.
Nyitókép: Michael Regan/Getty Images