Sport

Megszólalt a hokitragédia egyetlen túlélője

Alekszandr Szizov fedélzeti mérnök egyedüliként élte túl azt a tragédiát, melyben a Lokomotiv Jaroszlavl hokicsapatának valamennyi tagja életét vesztette.

A tragédia szeptember elején történt, amikor a Lokomotiv Jaroszlavl együttese Minszkbe akart repülni a KHL egyik nyitómeccsére. A repülőgép a felszállás után azonnal lezuhant, a járművön tartózkodó 45 emberből pedig mindössze egy élte túl a szerencsétlenséget.

A fedélzeti mérnökként dolgozó, 52 esztendős Alekszandr Szizov az orosz állami televíziónak nyilatkozott először, a túlélő pedig elárulta, már a felszállás közben érezték, hogy baj lesz: „Már a kifutón ideges volt mindenki, ekkor éreztük, hogy nem fogunk felszállni” – emlékezett vissza Szizov, akit még mindig kórházban ápolnak, mivel két plasztikai beavatkozás vár még rá. Legkorábban október végén mehet haza.

Elárulta, ugyan érzett egy nagy ütés az oldalán, a történtekből azonban semmit nem fogott fel, így azt sem, hogy a gép kettétört és lángolni kezdett. „Csoda, hogy túléltem.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik