Belföld

Ingyen zöldséggel tiltakoztak a gazdák a Lidl ellen

Ingyen osztottak maguk termesztette zöldséget a gazdák pénteken Dunaharasztiban a Lidl áruház előtt, hogy ily módon hívják fel a figyelmet: a bevásárlóközpontok a dömpingáron kínált zöldségekkel lehetetlen helyzetbe hozzák őket.

A gazdák egyik vezetője, Sákán Antal az példaként elmondta: a káposzta önköltsége kilónként 35 forint, a kereskedő 20 forintért veszi át, az áruház viszont 11 forintért adja, hogy a dömpingárral növelje forgalmát. Ez az üzletpolitika azonban sérti az agrárrendtartási törvényt, amely szerint beszerzési ár alatt nem szabad forgalmazni a termékeket – hívta fel rá a figyelmet.

Ezért a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma már néhány hete hasonló ügyben petícióval fordult az agrártárcához, felszólítva: hasson oda, hogy a nagykereskedő cégek ne élhessenek vissza erőfölényükkel, ám érdemi választ mindmáig nem kaptak – húzta alá.

A helyszínen a környékbeli települések gazdái – 15-20 termelő – kisteherautóikról osztották a sárgarépát, káposztát az arra járóknak.

Szabó László Bugyi községbeli gazda elmondta: számítása szerint hektáronként 300 ezer-500 ezer forint a vesztesége a dömping káposztaár miatt, mivel nem tudja eladni a termést.

Az ingyenes zöldségosztó akciónál több rendőr is megjelent, akik igazoltattak néhány gazdát, s felvették adataikat.

Buzek Menyhért Bugyin lakó gazdálkodó elmondta: magyar zászlóval érkeztek, ám a rendőrök bevonatták velük a nemzeti színű lobogót, s ezt az eljárást elfogadhatatlannak tartják.
Frankovics Gábor rendőr alezredes, a rendőrök vezetője arról tájékoztatott, hogy jogszerű az igazoltatás. Hozzátette: az akció nem minősül be nem jelentett demonstrációnak, mivel az összegyűlt gazdák nem emeltek transzparenseket a magasba.

Korábbi lapinformációk szerint több kereskedőlánc és beszállító bepanaszolta a Lidlt, mert előbbiek szerint az élelmiszer-kereskedelem szabályait sérti a cég, utóbbiak szerint az agrárrerndtartást.

Mindeközben a kalocsai Lidlt építő alvállalkozók is tiltakoztak a cég ellen, mert német kereskedővállalattal szerződő fővállalkozó nem fizette ki számukra a 100 millió forintos járandóságukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik