A holland LetsGoDigital szúrta ki, hogy egy szabadalom szerint a Sony merőben új típusú mobilos koncepción dolgozik, ami akár a jövő nagy mobilos trendje is lehet. A leírás egy kétoldalt átlátszó okostelefont mutat be, ami egyben összehajtható is, ahogy a Samsung régóta pletykált Galaxy X készüléke. A portál erről koncepciótervet is készített (kiemelt illusztrációnkon ez látható.)
A szabadalmat idén májusban jegyezték be a Szellemi Tulajdon Világszervezeténél (WIPO), de csak novemberben vált nyilvánossá. Néhány vázlatrajzot is tartalmaz a leírás, amelyeken egy felgörgethető kijelzős eszköz látszik, ám túl sok azért még nem derül ki belőle.
Úgy tűnik, hogy a cég valami nagyon izgalmas ötleten dolgozik, de vélhetően nem mostanában láthatjuk az első átlátszó kütyüt. Még éppen csak kezdenek elterjedni a kijelzőpanelbe épített ujjlenyomat-olvasók, illetve a panelba épített szenzorok a notch-őrület után. Egy teljesen áttetsző képernyő kifejlesztése még ennél is bonyolultabb, évek kellenek hozzá, hogy valósággá váljon.
Az átlátszó kijelzőt főként kiterjesztett valóságos funkciókhoz lehetne hasznosítani, amelyekben a valódi világ rétegein digitális információk jelennek meg. Kérdés, hogy a Sony-nak mennyire komolyan a szándékai.