Élet-Stílus

Kisebb vagyont ajánlott az apósjelölt a nőnek, hogy lépjen le

Nem fogadták el a származását.

Egy Rachel nevű ausztrál nő bizarr történetet mesélt el a Kidspot családi portálnak arról, hogyan avatkoztak be angol párja szülei a kapcsolatukba.

Két hónappal azután, hogy Rachel és Jeremy összejöttek, össze is költöztek Ausztráliában. A lány állapotos lett, a barátja megkérte a kezét, azt tervezték, hogy amikor kislányuk egyéves lesz, összeházasodnak.

De aztán máshogy alakultak a dolgok.

Rachel tudta, hogy Jeremy tehetős famíliából származik, és sejtette azt is, hogy barátja szülei nem igazán örülnek, hogy fiuk egy munkáscsaládból jött ausztrál lánnyal kötötte össze az életét. Rachelék kapcsolata kezdett megromlani – és ekkor jöttek el látogatóba Jeremy szülei, Robert és Sherryn.

A fiatal anyuka jól érezte, hogy jövendőbeli anyósáék nem kedvelik, és mint mondja, csak azt nem tudta, hogy az a bajuk vele, hogy fiuk nem Surrey-ből származó középosztálybeli lányt vesz el, vagy csak azt szeretnék, ha Jeremy hazatérne Angliába.

A látogatás egyik utolsó napján a fiú apja, Robert elhívta sétálni Rachelt. Az apósjelölt hamar rátért a lényegre, és közölte: 20 ezer ausztrál dollárt (körülbelül 4,2 millió forint) fizetnek neki, ha kilép a kapcsolatból.

Rachelt sokkolta, hogy ilyesmi előfordulhat.

De van még csavar a történetben: a fiatalok kapcsolata egyre problémásabb lett, Jeremy (akit talán szintén „motiváltak” a szülei a látogatás során) mind gyakrabban emelte fel a hangját, csapkodta a falat, dobált tárgyakat dühében.

Kis idő múlva Rachel jelezte párja szüleinek: fizessenek 30 ezer ausztrál dollárt (6,2 millió forint), és lelép.

A következő héten az összeg már a lány számláján volt. Szakítottak, Jeremy később visszatért Angliába, a lányát csak fotókon látja. Talán még ma sem tudja, hogy szülei hogy avatkoztak be az életébe.

 

Via Kidspot, kiemelt kép: Thinkstock (illusztráció)

Szó szerint majdnem belehalt a szakításba
Az ír nőnek megszakadt a szíve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik