Belföld

Szerződést bontott az elektronikus jegyrendszert szállító céggel a BKK

Májusban írtunk arról, hogy a budapesti elektronikus jegyrendszer, vagyis a RIGO első céldátumaként ugyan 2006-ot jelölték meg, de várhatóan csak 2019-re sikerül bevezetni a rendszert. Hát most úgy tűnik, ez a dátum tovább csúszik.

Hiába akarta ugyanis elkerülni a BKK vezérigazgatója, Dabóczi Kálmán, hogy szerződést kelljen bontani a a Scheidt&Bachmann céggel, végül mégis ez a forgatókönyv lépett életbe, írtja az Azonnali. A szerződésbontást azt jelenti, hogy a projekt befejezése beláthatatlan távolságba került. A lap kereste a BKK-t, de egyelőre nem kaptak választ.

A Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban, melyet szó szerint idézünk:

Az elektronikus jegyrendszer projekt (AFC) a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által leszerződött és menedzselt projekt, amellyel kapcsolatos problémákról se Tarlós István főpolgármesternek, se nekem nem voltak információim. A BKK Igazgatósága 2018. november 21-én – egyhangú szavazással – azonnali határidővel felmondta az elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére kötött szerződést. A szerződés felmondásának indoka a szállító megfelelő bankgarancia nyújtásával kapcsolatos szerződésszegése. A Fővárost anyagi kár nem érte. A probléma hosszú időn át tartó elhallgatása miatt a főpolgármester a szükséges személyi döntéseket meghozza.

 

 

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik