Belföld

Kórházban tartóztatják le az ózdi kamaszok gyilkosát

Kórházban tartják meg a kényszerintézkedésről döntő tárgyalását annak az ózdi férfinak, aki brutális kegyetlenséggel kivégezte a nevelt fiait hétfőn – tudta meg a 24.hu. Ezt megerősítette lapunknak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője is.

Indítványozzuk a letartóztatását a férfinak. Előreláthatólag 29-én lesz a nem nyilvános ülés a kórházban

– mondta lapunknak Barkó Tamás járási ügyészségi vezető ügyész.

Mint arról korábban beszámoltunk, az ózdi férfi azért került kórházba, mert magával is végezni akart a brutális késelés után. Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Dobi Tamás azt mondta, hogy hétfőn 12 óra előtt egy 31 éves férfi késsel megszúrta 18 és 16 éves nevelt fiait, akik olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen az életüket vesztették.

A férfi megkéselte a 43 éves élettársát is. A kamaszok édesanyja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után tegnap azonnali életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.

A brutális gyilkosságot elkövető férfit ugyancsak megműtötték. Az egészségi állapota miatt őt is benntartják, ezért az ügyében eljáró nyomozási bíró a kórházban fogja meghallgatni majd. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az ügyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik