Szórakozás

Chris Brown is hozzászólt Rihanna félmeztelen fotójához

Chris Brownt 2009-ben ítéltek ötéves próbaidőre és hat hónap közmunkára miután megverte akkori barátnőjét, Rihannát. Az eset hatalmas médiavisszhangot kapott, a két zenész kapcsolatáról pedig azóta sem tudni, hogy pontosan milyen státuszban mozog, most viszont mégis úgy tűnik, hogy rendezni tudták a kettőjük közötti konfliktust.

Rihanna mit művel ezen a képen félmeztelenül?
Magyarázatot követelünk! Addig is tippelünk.

Erre következtethetünk legalábbis abból, hogy Brown is hozzászólt Rihanna egyik, kicsit sem visszafogott, félmeztelen fotójához. Bár a zenész túl sok mindent nem írt a képhez, szimplán csak egy szemeit meresztgető emojit dobott a fotó alá, ez viszont talán többet mond akármi másnál.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

badgalriri (@badgalriri) által megosztott bejegyzés, Nov 22., 2018, időpont: 9:43 (PST időzóna szerint)

Fotó: Instagram/@badgalriri

Brown amúgy egészen 2017-ig nem szólalt meg az üggyel kapcsolatban, egy évvel ezelőtt viszont úgy döntött, hogy elmeséli, mi vezetett ahhoz, hogy végül megverte az énekesnőt. Állítása szerint azon vesztek össze, hogy mindketten megjelentek Clive Davis partiján, annak ellenére, hogy előzetesen megbeszélték, nem buliznak ugyanazon a helyen. Rihanna ezt követően állítólag kérdőre vonta Brownt, majd egy Lamborghiniben ülve dulakodni kezdtek, aminek végül az lett a vége, hogy az énekesnőnek eltört az álkapcsa és sokkot kapott.

Kiemelt kép: Mark Ganzon/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik