Közélet

Kitört az újabb egészségügyi számháború

A kormány 37 milliárd forinttal emeli az egészségügy alapkasszáját.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az InfoRádiónak azt mondta, az összeget a lakosság igényeihez mérten határozták meg. Gyógyszertámogatásra 23,5 milliárd forint plusz forrás jut, 6,5 milliárd összevont szakellátásra, 6 milliárd gyógyászati segédeszközre és 900 millió forint kötszertámogatásra.

Ezek olyan emelések, amelyeket minden évben biztosít a törvény.

Ha év vége felé látszik bizonyos területeken a többletköltés, mert nagyobb volt a lakossági igény egyes ellátásokra, akkor azt így pótolni lehet – mondta az államtitkár.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint ez csak apró korrekció, nincs közvetlen hatása a gyógyításra. Éger István úgy fogalmazott, ebből nem lesz bér, mint ahogy nem lesz bér abból a 6,5 milliárdból sem, amit az összevont szakellátásra fordítanak.

 Ez egy pici csepp a tengerben, amivel korrigálnak szükség szerint egyes sorokat a költségvetésben, de a részleteket nem ismerjük.

– tette hozzá. A kamara szerint az egészségügy helyzetét ezermilliárd forintból rendbe lehetne tenni, beleértve a bérhelyzetet is. Ehhez gazdaság alapú politikai döntés kell. Ha ez megtörténne, minőségi munkát lehet végezni és büntethető lenne a hálapénz.

Horváth Ildikó szerint ezer milliárdnál jóval többe kerül az egészségügy, arról kellene tárgyalni, mi garantálja, hogy ha még többet fektet be a kormány, attól valóban jobb lesz a betegek ellátása.

Az államtitkár azt ígérte, ismét konzultálnak a szakmai szervezettel, amely fontos partnerük, hiszen kötelező a kamarai tagság, így az egész orvostársadalmat képviseli.

Láthatatlan egészségügyet szeretne az egészségügyi államtitkár
Szerinte az ellátórendszer csak egészségi állapotunk 25 százalékáért felelős.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik