Sport

Utolsó meccsét is elvesztette az Eb előtt a magyar női kéziválogatott

A magyar női kézilabda-válogatott 23-16-ra kikapott Dániától a Möbelringen Kupa nemzetközi felkészülési torna vasárnapi, utolsó fordulójában.

A Háfra Noémi, Kovacsics Anikó, Mészáros Rea, Klivinyi Kinga, Bíró Blanka és Kovács Anna nélkül felálló magyar csapat szerzett vezetést Pálos-Bognár Barbara góljával, de azután több mint hét percig nem talált be. Ezúttal is sokat hibázott a válogatott, több helyzetet kihagyott, és számos alkalommal eladta a labdát. Mindezek ellenére visszavette a vezetést Kim Rasmussen szövetségi kapitány csapata, majd hat percig ismét nem volt eredményes, ezt egy 4-0-s sorozattal használták ki a dánok (9-6). A 27. percben deréksérülés miatt le kellett cserélni Szabó Laurát, aki csak a második félidőben térhetett vissza a pályára.

A védekezéssel nem voltak különösebb problémája az együttesnek, de támadásban ezúttal is gyengélkedett, így a szünetben Dánia két találattal vezetett. Kiss Éva védéseire alapozva a második felvonás elején sikerült az egyenlítés, majd hét percig nem született újabb gól, amit ezúttal is egy 4-0-s szériával büntettek a dánok.

A végjátékra végképp elkészültek erejükkel Kim Rasmussen gárdája, a játékosok támadásban alig-alig voltak képesek megoldani a feladatukat, ezért újabb hosszú gól nélküli sorozatot produkáltak és sima vereséget szenvedtek.

Az Európa-bajnok és házigazda Norvégiától csütörtökön 25-19-es, a világbajnok Franciaországtól szombaton 19-18-as vereséget szenvedtek a magyarok az Oslo melletti Fornebuban zajló tornán. A franciaországi Európa-bajnokság jövő csütörtökön kezdődik, a magyar csapat a C csoportban, Montbéliard-ban sorrendben Hollandiával, Horvátországgal és Spanyolországgal találkozik.

Eredmény:

Dánia-Magyarország 23-16 (10-8)
a magyar gólszerzők: Planéta 5, Tóth G., Kiss N., Tóvizi 2-2, Pálos-Bognár, Schatzl, Orbán, Kazai, Szabó L. 1-1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik