Az anya-lánya kapcsolatokban általában eljön az a pillanat, amikor az édesanyák minden tudásukat átadva, sminkelni tanítják lányaikat. Előfordul azonban néha az is, hogy a folyamatok felcserélődnek és végül a fiatalabb generáció tagjai lesznek a tanárok.
Kate Moss például hiába a világ egyik legsikeresebb szupermodellje, sminkelni nem igazán tud, így 16 éves lánya, Lila Moss segítségére szorul.
Mindent megtanít nekem. Ő és a barátai követik az összes beauty-blogot és Instagram-oldalt
– mesélte a Harper”s Bazaar interjújában Moss, aki azt is hozzátette, hogy lánya gyakorlatilag mindent megmutat neki:
Megcsinálja az összes kontúrt, meg mindent, amit biztos, hogy megcsinálnak nekem akkor is, amikor dolgozom, de soha nem figyelek. Túl elfogalalt vagyok azzal, hogy beszélek
– tette hozzá a modell.
Kiemelt kép: Alastair Grant- WPA Pool/Getty Images