Nagyvilág

Szijjártó Péter hazugsággal vádolta meg az Egyesült Államokat

A CEU november elején adott egy hónapos haladékot a kormánynak arra, hogy aláírja a nemzetközi szerződést New York állammal, amely alapján az egyetem továbbra is legálisan működhetne Magyarországon. Ezt a szerződést a magyar állam követelte meg a CEU-tól, de nem az egyetemnek, hanem az államnak kell megkötnie.

Most úgy néz ki, tényleg nem fogják aláírni.

Szijjártó Péter külügyminiszter kedden azt mondta, a magyarországi működéshez Amerikában is felsőoktatási tevékenységet kell folytatni,

ezt egyelőre mi, a magunk részéről bizonyítottnak nem látjuk.

Ezt a kitételt a kormány eleve a CEU-t célozva emelte bele a felsőoktatási törvénybe, mert ez volt az egyetlen olyan Magyarországon működő külföldi egyetem, amely nem végzett a bejegyzés szerinti országában is oktatási tevékenységet. De miután ez a feltétel bekerült a törvénybe, a CEU megegyezett a Bard College-dzsal, hogy az épület campusát használva oktatási tevékenységet végez. Ezt könnyebbé teszi az, hogy a Barddal már létezik CEU-s együttműködés. Emellett New Yorkban, a Bardtól függetlenül is oktat a CEU, bérelt épületben.

Erről pedig kiállított egy igazoló papírt a New York állam felsőoktatási intézményeit felügyelő University of the State of New York, amit el is küldtek Palkovics László miniszternek, valamint az összes releváns magyar miniszternek. A teljes levél itt tekinthető meg, és így néz ki:

 

 

Személyesen megtekintette a CEU Bard College-on működő kampuszát Palkovics miniszter mellett Altusz Kristfóf államtitkár és Kumin Ferenc főkonzul is, akik a helyszínen mindent rendben találtak.

Az utóbbi időben arra a kommunikációs technikára állt át a kormányközeli sajtó, hogy megpróbálja kétségbe vonni, a CEU teljesítette-e a törvényi elvárásokat. Ez a technika elég sikeres, mert ha valaki nincs tisztában a felsőoktatási törvény és a diploma-, valamint oktatástípusok fajtáival az Egyesült Államokban és Magyarországon, könnyen érezheti azt, hogy a CEU megpróbál kibújni a kötelességek alól. Az egyetem pedig nem volt elég hatékony abban, hogy ezt a lehető legegyszerűbben megcáfolja.

A helyzetet egyébként nagyon könnyen rendezni lehetne, ha az Oktatási Hivatal megvizsgálhatná, tényleg végez-e oktatási tevékenységet a CEU Amerikában. De nem vizsgálhatja meg. Helyette megvizsgálták az amerikai hatóságok, ám az ő igazolásukat Szijjártó Péter nem hiszi el. Kevesebb, mint két hét van hátra a határidőig, és nagyon úgy néz ki, a magyar kormány tényleg elüldözi az ország legjobb egyetemét.

Itt tudhat meg mindent ennek a hátteréről:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik