Sport

Lemosták a horvátokat női hokisaink

A magyar női jégkorong-válogatott magabiztosan, hétgólos különbséggel verte a horvát csapatot a 2014-es szocsi téli olimpia barcelonai előselejtezőjének szombati, második fordulójában.

A magyar együttes pénteken kikapott Dániától 4-3-ra és mivel ebből a csoportból kiemelkedik ez a két együttes, így valószínűleg már el is dőlt a továbbjutás kérdése. A meccseket azért le kell játszani, Gömöri Csaba csapata szombaton Horvátországgal mérkőzött meg Barcelonában.

Már az első harmadban felborult a pálya, azonban a magyar lányok ekkor még nem tudtak túljárni Belobrk kapus eszén. A horvátok az első szünetben kapust cseréltek, Belic pedig a középső felvonásban hat lövést is benyelt. A záró felvonásban újabb kettőt lőttünk, az ellenféltől csak egy gólra futotta, 8-1-es magyar győzelem lett a vége. Gasparics és Huszák is duplázott.

A magyarok a házigazda spanyolok csapatával vasárnap 20 órakor találkoznak.

A torna győztese novemberben a sanghaji selejtezőben folytathatja szereplését, azt megnyerve juthat el az utolsó kvalifikációs állomásra, Poprádba, ahol 2013 februárjában zajlanak majd a küzdelmek. A magyar női hokiválogatott – amelybe kezdenek beépülni a világ élvonalába tavasszal feljutott U18-as együttes játékosai – még nem volt olimpiai résztvevő.

Eredmény – női olimpiai előselejtező (Barcelona), 2. forduló
Magyarország-Horvátország 8-1 (0-0, 6-0, 2-1)
A magyar gólszerzők: Huszák, Gasparics 2-2, Brgles, Jókai-Szilágyi, Pintér, Dabasi 1-1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik