Nagyvilág

Lényegében már muszlim-keresztény polgárháború zajlik a Közép-afrikai Köztársaságban

Mélységesen aggasztja António Guterres ENSZ-főtitkárt az erőszak újabb fellángolása a Közép-afrikai Köztársaságban, ahol a héten legalább 42 ember halt meg egy katolikus székesegyház és egy menekülttábor elleni támadásban – áll az ENSZ-főtitkár szóvivője által vasárnap kiadott közleményben.

A Közép-afrikai Köztársaság fővárosától, Banguitól mintegy 300 kilométerre keletre fekvő Alindaót csütörtökön érte támadás, lázadók támadták meg a város katolikus katedrálisát és egy közeli menekülttábort. A székesegyházat kifosztották és felgyújtották, majd a katolikus misszió által működtetett menekülttábor lakóira támadták.

Sajtójelentések szerint legkevesebb 42 ember vesztette életét, köztük egy vikárius és egy pap.

A támadást a Szövetség a Békéért a Közép-afrikai Köztársaságban (UPC) nevű lázadószervezetnek tulajdonították. Az UPC a korábbi muszlim lázadószervezet, a Seleka egyik frakciója volt.

Ferenc pápa vasárnapi Úrangyala-imádságában fájdalmát fejezte ki a csütörtöki támadások miatt. A pápai palota Szent Péter-térre néző ablakából beszélve arra kérte a híveket: imádkozzanak együtt az áldozatokért, és azért, hogy véget érjen az erőszak a Közép-afrikai Köztársaságban.

A Franciaországtól 1958-ban függetlenné vált Közép-afrikai Köztársaság politikai rendszere ingatag az etnikai és vallási feszültségek miatt. 2013-ban a Seleka lázadószervezet tagjai megbuktatták Francois Bozizét, az ország keresztény elnökét, a keresztény milíciák fegyveresei pedig válaszul megtámadták az országban élő muszlim közösséget.

Kiemelt kép: Gael GRILHOT / AFP 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik