Belföld

A volt macedón miniszterelnököt köröző plakátokkal árasztották el Budapestet

Csütörtök hajnalban a Momentum a korrupt macedón exminiszterelnököt, Nikola Gruevszkit köröző plakátokkal árasztotta el a várost, hogy felhívja a figyelmet: Magyarország kormánya egy elítélt bűnözőt készül befogadni – írja a párt közleményében.

A Momentum számára nem kérdés, hogy

a magyar miniszterelnök mindent meg fog tenni azért, hogy megvédje korrupt, nyugatellenes elvbarátját – már csak azért is, mert Habony Árpád cége és üzlettársa rengeteg szállal kötődik az exminiszterelnök köreihez. És persze azért, hogy ezzel is szívességet tegyen a Nyugat egységének megbontásán dolgozó orosz elnöknek is.

A közleményben hozzáteszik, „Gruevszki nem ez az első bűnöző, akit a kormány befogad: korábban letelepedési kötvénnyel érkeztek olyan nemzetközi bűnözők Magyarországra, mint a szír diktátor egyik bizalmasa.”

Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő a gyanú szerint illegálisan érkezhetett az országba, Gulyás Gergely szerint pedig egy külképviseleten jelentkezett először. A Miniszterelnökség közleménye szerint „biztonsági okokból” tették lehetővé, hogy a macedón politikus menekültügyi kérelmét Budapesten bírálják el.

Orbán: „Kérdezzék a jogászokat!” – válasz arra, miért mozoghat szabadon egy bűnöző
Megkérdeztük Orbán Viktort, miért nem egy tranzitzónába van bezárva Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik