Tech

Utólag még meghatóbb Stan Lee egyik utolsó szerepe

November 12-én, 95 éves korában elhunyt Stan Lee, rengeteg szuperhős, köztük Pókember, Hulk, az X-Men és a Fantasztikus Négyes atyja, a világ egyik legismertebb képregényalkotója. A rajongók számára nem kell bemutatni életét és munkásságát, de azok is ismerik, akik csak a mozikban találkoznak az álruhás igazságosztókkal, hiszen az idős író szinte minden Marvel-filmben felbukkant egy cameo erejéig.

Lee azonban nem csupán filmekben tűnt fel (és még fog is, legalább három alkalommal), de játékokban is, köztük a szeptemberben megjelent Marvel’s Spider-Manben, ahol ugyan csak pár másodpercre látható/hallható, de utólag még meghatóbb, ahogy a szájából elhangzik, hogy mindig is Peter Parker (azaz Pókember) és Mary Jane Waston voltak a kedvencei. A vallomás a játék sztorijához kapcsolódóan hangzik el, de talán nem túlzás azt állítani, hogy nagy általánosságban is lehet igazság benne.

A PlayStation 4-exkluzív videojáték persze nem csak Stan Lee jelenléte miatt nagyszerű program, de önmagában is, hiszen ahogy a részletes tesztünkben is írtuk, a történet fordulatos, sokszor meghökkentő, magával ragadó és nem mellesleg érzelmes, emellé pedig pompás játékmenet társul, szabadsággal, rengeteg tennivalóval és kihívással, akár 30-40 órára nyúló tartalommal.

Bárcsak minden gyerekkori álom így teljesülne
Az új Pókember videojáték olyan jól sikerült, hogy konkrétan könnyeket csalt a szemünkbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik