Sport

Svájc továbbjuttatta Finnországot

Lettország kikapott, így nem jutott be a legjobb nyolc közé Minszkben zajló jégkorong-világbajnokságon.


Nem köttettek örökké szóló barátságok a meccsen
Fotó: Europress Fotóügynökség

Franciaország mellett Lettország szállította a hoki-vb pozitív meglepetéseit, a csapat ráadásul saját kezében tudhatta a sorsát: egy győzelem a botladozó Svájc ellen és Ted Nolan együttese továbbjut. Úgy fest, hogy a lettek nem heverték ki a Fehéroroszország elleni, vitatott körülmények között elveszített hétfői összecsapást, 11 perc alatt ugyanis kétgólos hátrányba kerültek. Svájc a második harmadot villámgóllal kezdte és ugyan egyből szépített Lettország, inkább a helvétek szája íze szerint alakultak a történések.

Már-már azt hihettük, Svájc simán megnyeri az összecsapást, ám a találkozó 58. percében megszerezte második gólját is Lettország, amely a folytatásban a kapusát is mezőnyjátékosra cserélte. Egyből eladták a lettek a korongot, így két svájci mehetett üresen az ellenfél kapujára, de Rufenachték addig bénáztak, míg végül a játékos lebontotta a kaput – nem lett gól. Svájc végül kihúzta a lefújásig, a 3-2-es győzelmük pedig azt jelenti, hogy Lettország nem jutott tovább, Finnország végzett a csoport negyedik helyén.

A továbbjutástól már korábban eleső Szlovákia győzelemmel búcsúzott Minszktől, Tatarék fordulatos mérkőzésen nyertek 4-3-ra Dánia ellen.

Eredmények – A csoportos jégkorong-világbajnokság, 7. forduló

A csoport:
Szlovákia – Dánia 4-3 (1-0, 0-1, 3-2)

B csoport:
Svájc – Lettország 3-2 (2-0, 1-1, 0-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik