Tudomány

Titokban bóbiskolnak a struccok

A struccok nem homokba dugott fejjel alszanak, sőt amikor elszunnyadnak az meg sem látszik rajtuk.

Kapcsolódó cikkek

Egy nemzetközi kutatócsoport hat struccot fogott be Dél-Afrikában, hogy megfejtse alvási szokásaikat. A német, ausztrál, dél-afrikai és svájci kutatókból álló csapat a madarak agyhullámait vizsgálta alvás közben.

Más madarakhoz és az emlősökhöz hasonlóan alapvetően kétféle hullámra számítottak, a mély alvás és az úgynevezett gyors szemmozgás – REM – mintázatára.

Amikor azonban a műszerek szerint a struccok mély álomban voltak, teljesen ébernek látszottak, míg egy másik alvási fázisba lépve fejük lekókadt.

A második agyhullámmintázat nem egyezett meg a klasszikus REM-ével, hanem a mély alvás és a REM alvásmintázatának egyedi keveréke volt.

A struccon kívül egyetlen állatnál mutatták ki ezt a furcsa mintázatot, méghozzá a kacsacsőrű emlősnél, amely egy ősi, a kloákások rendjébe tartozó tojásrakó emlős.

Mivel a strucc is ősi eredetű, a két faj közti hasonlóság arra enged következtetni, hogy a REM és a mély alvási szakasz evolúciós mértékkel nézve nem is olyan rég vált szét a madaraknál és az emlősöknél. Azt már csak találgatni lehet, vajon a két faj álmai is hasonlítanak-e egymásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik