Kultúra

Színházi szervezetek a József Attila Színház mellett

Két szakmai szervezet is levélben fordult Tarlós Istvánhoz az angyalföldi színház megszüntetésének ügyében.

A két szervezet arra kéri a főváros vezetését, hogy álljon el a József Attila Színház szerződtetési tilalmára vonatkozó kezdeményezésétől, hiszen az a teátrum társulatának megszűnését eredményezi.

“Ez egy olyan horderejű döntés, amely nem hozható meg a szakmával való egyeztetés nélkül, és hosszabb előkészítő munkát igényel” – szerepel a Magyar Színházi Társaság, valamint a MASZK Országos Színészegyesület által a főpolgármesternek írt levélben.

A levélíró két színházi szakmai szervezet szerint Budapest színházi struktúrája kulturális kincset jelent, amelynek megóvása és fejlesztése közös érdek és feladat.

A Magyar Színházi Társaság és a MASZK Országos Színészegyesület levele felhívja rá a figyelmet, hogy Tarlós István “megválasztásakor Budapest kulturális sokszínűségének megtartását ígérte. Ez összeegyeztethetetlen működő színházak egyik pillanatról a másikra történő radikális átszervezésével, társulatok megszüntetésével”.

“Arra kérjük főpolgármester urat, gondolja át még egyszer a helyzetet, és vonja vissza a szerződtetési tilalmat. Majd beszéljük meg közösen a kialakult helyzetet és az ily módon veszélyeztetett színházak sorsát”, áll a szakmai szervezetek Tarlós Istvánhoz eljuttatott levelében.

Méhes Lászlót, a József Attila Színház igazgatóját csütörtökön Csomós Miklós főpolgármester-helyettes levélben kérte, hogy a következő évadtól ne hosszabbítsa meg a színházban dolgozók szerződését. A színigazgató még aznap bejelentette, hogy idény végén lemond posztjáról.

Az előzményekről részletesen itt olvashat.

AJÁNLOTT LINK:
A József Attila Színházért emelnek szót (Kultúra.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik