Sport

Könnyed győzelemmel kezdtük a Vodafone Kupát

A magyar férfivízilabda-válogatott remekül nyitotta a margitszigeti Vodafone Kupát: a spanyolok ellen döcögősen kezdünk, végül simán, 9-4-re nyertünk.

Válogatottunk az ibériai együttes ellen kezdte a tornát, ám nem ez volt a nyitótalálkozó: az ausztrálok 10-9-re legyőzték Olaszországot.

Ezt követően szállt medencébe a Kemény-csapat, és a spanyol nemzeti válogatott.

A meccset kicsit berozsdásodva kezdtük, ugyanis hiába próbálkoztunk az ibériaiak kapuja előtt, egy lövésünk sem ment be, miközben Szécsi kétszer is kapitulált: Valles majd Mallarach is gólt ünnepelhetett, miközben a magyar csapat csak bánkódott.

Kétgólos hátrányban nem is volt más választás Hosnyánszkyék számára, mint gőzerővel támadni, és ennek hamarosan meg is lett az eredménye, ugyanis az első negyed végén Biros Péter szépíteni tudott (1-2).

A második etapban már az egalizálás is összejött, és ismét Biros volt eredményes. A nagyszünetben így 2-2-es állást mutatott a margitszigeti eredményjelző, de akár több góllal is vezethettünk volna már ekkor, ha egy kicsit pontosabbak vagyunk a befejezésnél.

A harmadik negyedben aztán már megtaláltuk az olimpiai formát, mivel szépen lassan bedaráltuk a déli csapatot: Madaras Norbert duplázott, de Perrone is gól dobott (4-3), majd a játékrész zárása előtt pár másodperccel újfent Biros volt a befejezőemberünk (5-3).

Steinmetz Ádám és Kiss Gergely révén az utolsó felvonásban megléptünk, és hiába lőtte be az ötméterest Perrone, többször már nem lőttek gólt a spanyolok a mérkőzésen. Mi azonban igen, 7-4 után Kiss dobta be a büntetőt, majd az összecsapás záróakkordjakánt Kásás Tamás távoli bombája akadt be a hálóba (9-4).

A magyar válogatott legközelebb hétfőn száll medencébe, akkor a világbajnok olaszokkal kell megküzdenünk 18 órakor.

Vodafone Kupa, Budapest, 1. forduló
Magyarország – Spanyolország 9-4 (1-2, 1-0, 3-1, 4-1)  
a magyar góldobók:
Biros 4, Madaras, Kiss G. 2-2, Kásás 1

A Sport24 élő, szöveges tudósításban számolt be a mérkőzésről.

Vége a mérkőzésnek, 9-4-re nyertünk a spanyolok ellen!

4. NEGYED

8. PERC: Az utolsó percbe fordultunk. Sem mi, sem a spanyolok sem kapkodnak. Szép zárás! Kásás Tamás jó tíz méterről lőtte ki a pipát, így már 9-4!

7. PERC: Molina ejtési kísérlete a kapu tejetét találta csak el, újra támadhatunk. Ez a meccs már megvan. 8-4!!!Hárai kapott egy ötöst, amit Kiss Gergely sikeresen értékesített.

6. PERC: Szívós Márton lövése a spanyol blokkban halt el. Nem baj, próbálkozzunk, hátha ünnepelhetünk még.

5. PERC: Újabb ötöst kapnak a spanyolok. Varga Dénesre fújták be a bírók. A labda mögött Perrone, szembe vele Szécsi, de a magyar hálóőr nem tud menteni. 7-4-re szépítenek a déliek.

4. PERC: Ami az előbb nem jött össze, az most sikerült! Kiss Gergely találatával immár 7-3-ra vezetünk.

3. PERC: Ismét időt kérnek a spanyolok. A szünet utána ők vezethettek támadást, de Perrone kezéről Szécsi kapta le a labdát. Közben Steinmetz Ádám lövése után a teljes publikum felhördült, de a labda nem haladt át a képzeletbeli gólvonalon, így marad a 6-3.

2. PERC: Megint Biros!!! A negyedik gólját szerzi a magyar pólós! Most már 6-3 az állás, a spanyolok fáradnak. Az ibériaiak nem tudnak közelebb jönni, Garcia lökete ugyanis Szécsi kezében kötött ki.

1. PERC: Ezúttal a spanyoloké a ráúszás. Rögtön emberhátrányben kezdünk, de Szécsi védeni tudott, így nem tudnak szépíteni a spanyolok.

Vége a harmadik negyednek, most már magyar előnnyel fordulhatnak a csapatok. Hamarosan következik az utolsó etap, reméljük, sikerül megtartanunk a vezetést!

3. NEGYED

8. PERC: 5-3!!!!! Biros Péter szerzi az új magyar gólt Varga Dániel passzából! Közvetlen közelről szerezte meg harmadik találatát Biros. Közben az egyik spanyolt, Martint ápolják, csúnyán bedagadt a szeme.

7. PERC: A spanyolok ismét rosszul gazdálkodtak az idővel, így mi kaptuk meg a játékszert. Hosnyánszky háttal csavart kapura, de bőven mellé.

6. PERC: Szívós szerzett labdát remekül, majd a megúszó Kásás Madaras Norbert elé passzolt, aki egyedül vitte kapura, majd közelről eredményes volt! Újra nálunk az előny, 4-3-ra vezetünk!

5. PERC: Szécsi rosszul jött ki a kapujából, így Perrone az alapvonal közeléből pattintotta be a labdát. Egyenlítenek a spanyolok: 3-3 az állás. Újra előnyben voltunk, de Kásás megint csak a kapufát találta el, majd az ismétlést védi Lopes.

4. PERC: Egy szépen megjáratott emberelőny végén Madaras Norbert vállalkozott lövésre, szerencsénkre, ugyanis a labda a kapuban kötött ki! Végre vezetünk a meccsen (3-2)! Garcia is lőtt: a bal oldali kapufa belső oldaláról vágódott a labda a jobb kapufára, de szerencsére nem fújtak gólt a bírók!

3. PERC: Ismét Perez centerben, ezúttal befújják ellene a szabálytalanságot. Ötmétereshez jutnak a spanyolok. Szécsi!!! A magyar kapus nagyot védett Espanyol büntetője után! Marad a 2-2!

2. PERC: Perez kezéről szépen szedte le a labdát Hosnyánszky, a spanyol nem is értette mi történik.

1. PERC: Harmadszor is miénk a labda! Reméljük most már sikerül vezetést szereznünk! Ez nem igaz! Varga Dénes emberelőnyös lövése a kapus kezéről ment ki, az ismétlés pedig gyenge.

Vége a félidőnek, eddig elég gólszegény a találkozó: mindössze négyszer voltak eredményesek a válogatottak.

2. NEGYED

8. PERC: A spanyolok támadóideje lejárt, mi jöhetünk. Az adogatás végén Kásás lőtt közelről, de Perrone keze útban volt.

7. PERC: Megint egy magyar kapufa! Nem tudjuk átvenni a vezetést, marad a 2-2.

6. PERC: A vendégek szövetségi kapitánya időt kér. Folytatódik a játék, egy remek magyar blokkot láthattunk Molina lövésénél.

5. PERC: Steinmetz Ádám szabálytalankodott az ibériaiak kapuja előtt, így fordulhatnak a spanyolok. Szép mozdulat! Varga Dániel szedte le az egyik spanyol kezéről a labdát!

4. PERC: Espanyol próbálkozott újból, de mellé. A másik oldalon Kiss Gergely sem volt elég pontos.

3. PERC: A spanyolok nem tudnak mit kezdeni a labdával, persze ez a remek védekezésünknek is köszönhető. Hosnyánszkyról állítanak ki egy embert, majd a lövés a blokkról levágódik.

2. PERC: Kásás küldte rá messziről, iszonyatos erővel, de csak a felső lécet találta el. Sajnos nem tudtunk egyenlíteni… Közben a kapunk előtt Szécsi véd. GÓÓÓÓÓLLL!!! Biros Péter egyenlített! (2-2)

1. PERC: Újra mi hoztuk el a játékszert, most Madaras Norbert volt a leggyorsabb. Sajnos nem sikerült lövéssel befejezni a támadást, elveszítettük a labdát. Reméljük, a spanyolok is hibáznak! Ezaz! Szécsi véd, újra mi próbálkozhatunk!

Vége a negyednek, 2-1-re vezetnek a spanyolok.

1. NEGYED

8. PERC: Szécsi bravúrral védte a spanyol löketet!

7. PERC: Na végre! Szépítettünk! Biros Péter lövés előtt felnézett, majd tüzelt, védhetetlenül a sarokba! (1-2)

5. PERC: Javi Valles lövésébe Szécsi még beleért, de csak bentebb tudta segíteni a labdát. Sajnos a spanyoloknál az előny. Ott a második gól is… Lassúak voltunk a támadás során, így a spanyolok gyorsan megindulhattunk Szécsi felé, és nem is hibáztak: Mallarach volt eredményes. (0-2). Biros a kapu előteréből próbálkozott, de a Dani Lopes védett. Hiába próbálkozunk, egyelőre nincs szerencsénk.

4. PERC: A spanyolok szabálytalankodnak a kapunk előtt, így mi úszhatunk fel. Közben kiegészülnek a déliek, és szerelik Birost. A negyed felénél járunk és még nincs gól.

3. PERC: Szépen játszották be a spanyolok a kapu elé a labdát, de a vízből kiemelkedő játékos csak erőtlenül tudta kapura húzni a játékszert, így Szécsi biztosan védett. A másik oldalon Hárai parádézott ismét, de csavarása a kapufáról nem perdült be.

2. PERC: Hárairól kiállítottak egy spanyolt. Az akció végén Hosnyánszky lőtt, de csak a kapufát találta telibe.

1. PERC: Kásás hozta el a labdát a ráúszásnál! Hárai centerben próbált gól szerezni, de a védők szorosan ott voltak a nyakán, és elvették tőle a labdát.

Már a vízben vannak a pólósok, mindjárt jön a ráúszás!

Hamarosan kezdődik a találkozó! A Margitszigeten félórája még esett az eső, most azonban már szépen süt a nap.

Előzetes: A Vodafone Kupát először 2010-ben rendezték még, és az eddigi két kiírást a magyar válogatott nyerte meg. 2010-ben a németeket, tavaly pedig a görögöket előztük meg a tabellán.

Idén a spanyolok az olaszok és az ausztrálok legjobbjai ellen kell majd bizonyítania Kemény Dénes legénységének a Margitszigeten.

Az ibériai csapat ellen jó előjelekkel szállhatunk majd medencébe, ugyanis 2002 óta, vagyis tíz éve nem szenvedett vereséget Spanyolországtól a válogatottunk: egy döntetlen mellett tizenkét magyar győzelmet jegyezhettünk fel, így reméljük, hazai környezetben összejön a 13. siker is a spanyolok ellen.

A magyar férfivízilabda-válogatott olimpiai kerete
Biros Péter, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Nagy Viktor, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szécsi Zoltán, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik