Az európai valutaunióban részt vevő 12 ország miniszterei késő este véget ért kötetlen tanácskozásuk után – az előzetes jelzésekkel ellentétben – írásos nyilatkozatban fejezték ki nyugtalanságukat az árfolyam-ingadozások miatt. Megerősítették, hogy e tekintetben hosszú távú stratégiájuk változatlan: az eurónak a reálgazdasági viszonyokkal összhangban kell őriznie az értékét.
Charlie McCreevy, a csoport soros elnöki tisztségét betöltő ír pénzügyminiszter szerint ugyanakkor a tanácskozáson nem volt szó arról, hogyan lehetne vagy kellene kezelni a kialakult helyzetet. Mindössze annak az álláspontnak a rögzítésére szorítkoztak, amely a nyilatkozatban is szerepel. Az állásfoglalás szerint az euróövezet országai továbbra is folyamatosan figyelemmel kísérik a fejleményeket, és olyan gazdaságpolitikát folytatnak, amely – stabil makrogazdasági környezetben – hozzájárulhat a növekedés élénküléséhez.
Ír illetékesek a nap folyamán még úgy nyilatkoztak, hogy a miniszterek nem fognak írásos nyilatkozatot kiadni a valutaárfolyamok alakulásáról. Utaltak azonban arra, hogy az eurónak a dollárral szembeni folyamatos erősödése az esti viták egyik fő témája lesz. Az eurócsoporthoz tartozó országok a kialakult gyakorlatot folytatva most is az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsülésének előestéjén tartottak kötetlen egyeztetést. Az ülésen részt vett Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke is. A megbeszélés utáni sajtóértekezleten McCreevy közölte, hogy a miniszterek „nem nagyon támogatták” az Európai Bizottságnak azt a múlt heti döntését, amely szerint az Európai Bíróság elé viszi a stabilitási és növekedési paktum felfüggesztésének az ügyét. „A miniszterek úgy vélik, hogy hasznos lenne, ha több időt szánnánk a paktum értékelésére” – mondta.
