Ausztria, Franciaország, Németország és Svédország ellenvéleménye miatt hétfőn a külügyminiszteri tanács szintjén is elakadt az európai parlamenti képviselők javadalmazását szabályozó törvényjavaslat. A tervezet ellen

szavazó minisztereknek nem elvi kifogásaik voltak az „európai fizetés” bevezetése ellen, hanem a cehhet sokallják.
Attól tartottak nevezetesen, hogy amennyiben intézményesítik 732 európai parlamenti képviselő tetemes havi javadalmazásának közös büdzséből történő finanszírozását, ezzel a költségvetéshez hozzájáruló országokra jutó teher is jelentős mértékben nőni fog. Ezt most különösen nem engedhetik meg maguknak.
Menteni a menthetőt
A mostani elutasítás után az Európai Parlament jogi bizottsága még a héten rendkívüli ülésre ül össze, hogy igyekezzen „menteni a menthetőt” – jelezték parlamenti illetékesek. Az EU-elnökség ugyancsak a héten fogja formálisan is tájékoztatni a parlamentet a kezdeményezés tanácsi elvetéséről. Elviekben a képviselő-testületnek módjában áll módosítani a csomagot. Csökkenthetik például az „európai fizetési” szintet, de dönthetnek úgy is, hogy az EU-büdzsé csak „kötelező minimumot” biztosítson, amin felül minden tagország nemzeti hatáskörben dönthet az összeg tetszés szerinti megfejeléséről. Tekintettel azonban a mostani javaslatot övező sok éves vitára, megfigyelők kétségesnek tartják, hogy a rendelkezésre álló időben (a jelenlegi EP mandátuma májusban lejár) még mód nyílhat új parlamenti kompromisszum kihordására, majd pedig a törvény hatályba helyezéséhez szükséges eljárás végigvitelére. A júniusi választás után az új EP-ben helyet foglaló honatyák ezért jó eséllyel még a jelenlegi, nemzeti fizetéseken alapuló rendszer szerint kapják majd javadalmazásukat.
Az EP-honatyák tavaly decemberben azzal adták át a soros EU-elnökségnek az általuk immár lezártnak tekintett dossziét, hogy január 15-éig választ kértek. Már az a tervezete is elutasító volt – akkor még csak a németek ellenkezése miatt.
Értesülések szerint maga Gerhard Schröder kancellár lobogtatta meg a végső vétó lehetőségét. Ebben állítólag komoly szerepet játszhatott a túlzott európai költekezés ellen kampányt indító német bulvársajtó támadása is. Schröder éppen takarékosságra és megszorításokra igyekszik rávenni választóit, megfigyelők szerint nem szolgáltathat alapot effajta támadásokhoz.
A miniszterelnöknél is nagyobb fizetést kapnának
Tény, hogy a törvényjavaslat szerinti képviselői „bérrendezés” mintegy 7500 euró kézhez vételére adna módot. Ez sokak esetében tetemes jövedelemnövekedést eredményezne. A „nivellálás” egyelőre nem vonatkozna kötelezően az újonnan csatlakozó országokból érkező törvényhozókra: a decemberi ajánlás értelmében két 5 éves mandátumon át a küldő tagország törvényhozása választhatna, hogy az Unióval fizetteti meg képviselői bérét (ebben az esetben az ő fizetésük is azonos lesz a régi tagokéval), vagy inkább maga fizet, de ebben az esetben jogában áll meghatározni az összeg nagyságát.
Miként a decemberi vitában Daniel Cohn-Bendit, a zöld frakció vezetője fogalmazott: feszültségeket szülne, ha az európai képviselők fizetése meghaladná az adott ország miniszterelnökének bérét. A magyar, a szlovák
|
Képviselői bérek a csatlakozó országokban euróban (2002-03) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Észtország |
2458 euró | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Lettország |
980 euró | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Litvánia |
1183 euró | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Málta |
1210 euró | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Lengyelország |
2075 euró | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Szlovákia |
888 euró | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Szlovénia |
4155 euró | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Csehország |
1300 euró | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Magyarország |
761 euró | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Ciprus |
4080 euró | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Forrás: Bruxinfo | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
és a lett nemzeti képviselői bérek jelenleg még az 1000 eurót sem érik el, de még a legjobban fizetett szlovén honatyák jövedelme is fele (4155) a törvényjavaslatban kilátásba helyezett „európai” díjazásnak. Az Economist számítása szerint egy szlovák európai parlamenti képviselő nagyjából az ötszörösét keresné a miniszterelnöki fizetésnek és 33-szorosát kapná kézhez az ország átlagos egy főre jutó jövedelmének.
Kiapad a mézesbödön
A reformcsomag további fontos eleme lenne, hogy jelentős mértékben szigorítaná a „dologi” (mindenekelőtt utazási) kiadások jelenleg felettébb nagyvonalú gyakorlatát. A képviselők fizetésének ez a része növelte eddig leginkább a bürokratikus költségeket, hiszen a képviselők akár javadalmazásuk többszörösét is elkérhették költségtérítés címén, miközben ez valós kiadásaikat bő „ráhagyással” fedezte. Az utazások során például nemcsak a tényleg leutazott repülőjegyet térítették meg, hanem egyszerű bemondásra akár az adott útvonalon lehetséges legmagasabb jegyárat. A képviselők gyakran éltek ezzel a lehetőséggel, hogy jövedelmüket magasabbra tornázzák.
A költségtérítés bevezetésére eredetileg azért volt szükség, mert ma még minden európai képviselőt a nemzeti fizetése szerint díjaznak Strasbourgban és Brüsszelben is – márpedig e tekintetben jelentős a szórás az egyes tagországok között. Amíg egy olasz képviselő például közel 11 ezer eurót
|
Képviselői bérek (EU-tagállamok – 2002-2003, még indexálás előtti tételek szerint) | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Tagállam |
Havi bruttó kereset |
Fizetett hónapok száma | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Ausztria |
7500 euró |
14 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Belgium |
5668 euró |
12 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Dánia |
5555 euró |
12 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Finnország |
4541 euró |
12 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Franciaország |
5205 euró |
12 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Németország |
7009 euró |
12 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Görögország |
4800 euró |
14 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Írország |
5984 euró |
12 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Olaszország |
10 974 euró |
12 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Luxemburg |
4907 euró |
13 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Hollandia |
6467 euró |
12 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Portugália |
3448 euró |
14 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Spanyolország |
2618 euró |
14 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Svédország |
4985 euró |
12 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Nagy-Britannia |
7106 euró |
12 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Forrás: Bruxinfo | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
kap „hazulról”, addig spanyol kollégájának be kell érnie kevesebb, mint negyedével, ami a brüsszeli „eurokrácia” által felvert árak és költségek közepette önmagában például a havi rendszeres hazautazások fedezésére sem volna elegendő.
Bár ez utóbbi érv nagyon kevéssé állja meg a helyét, hiszen a képviselőknek kijáró kedvező adózási rendszer miatt a kézhez kapott pénz jelentős része felhasználható. Egy 9000 euró értékű alapfizetés esetén az alacsony adókulcs, az előnyös nyugdíjfizetés és az adómentességek révén a képviselő 257 eurót keres mindennap, amikor elmegy dolgozni. További 3620 euró nyereséggel számolhat havonta általános kiadásainál, és a nagyjából 12 000 euró havi jövedelemből nem kell titkári szolgáltatásokra és irodai berendezésekre költenie. Sőt, a képviselők – a bírákkal szemben – mellékállásként akár tanácsadói munkát is vállalhatnak, amiből tovább gyarapíthatják jövedelmüket.
