Belföld

Elkezdődött a veronai busztragédia pere – nem ment el a sofőr

Szerdán délelőtt kezdődött el Veronában az első bírósági tárgyalás a tavaly januári busztragédia ügyében. A Szinyei Merse Pál Gimnázium által évente megrendezett sítáborból tartott hazafelé. A buszon utaztak a gimnázium tanárai, diákjai, egykori diákjai, az egyik tanár családtagjai, valamint két járművezető.

A Magyarország irányába, hazafelé tartó autóbusz letért az útról, és fékezés nélkül az autópálya szalagkorlátjának hajtott, majd egy autópályahíd pillérének csapódott, végül kigyulladt. Tizenheten haltak meg a tragédiában és 26-an szenvedtek súlyosabb sérüléseket.

Az ügynek öt olasz és egy magyar vádlottja van. A Bors helyszíni tudósítása szerint a tárgyalás késve kezdődött, mert a buszt vezető V. Jánost várták. Mivel egy órával később sem jelent meg, ezért nélküle kezdték meg a tárgyalást.

A sofőr kirendelt védője közölte, hogy ő csak október 29-én kapta meg az ügyet, így nem volt ideje tanulmányozni. Ezért a tárgyalás elnapolását kérte. A szülők szerint a sofőr időhúzásra játszik, mert ez már a második kirendelt védő, az előzővel pedig nem volt hajlandó felvenni a kapcsolatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik