Belföld

A strasbourgi bíróság állást foglalt a Tilos ügyében

A strasbourgi bíróság szerint az állam csak akkor tilthatja be az erőszakra felhívó közbeszédet, ha az közvetlen, azonnali veszélyt jelent ; ez irányadó a Hegedűs-ügy megítélésében csakúgy, mint a Tilos Rádióban elhangzottak, vagy az Alkotmánybíróság előtt fekvő gyűlöletbeszéd elleni törvény megítélésében - mondta el az MTI érdeklődésére egy magyar bíró kedden.

A Legfelsőbb Bíróság (LB) európai jogi irodájának közleménye szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága több ítéletében kimondta: „Egy állam csak akkor használhatja fel a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét arra, hogy megakadályozza vagy betiltsa az erőszakhoz folyamodásra felhívást, ha az ilyen jellegű beszéd célja a törvény ellen megvalósítandó azonnali bűncselekményre való felhívás, vagy ilyet valósít meg, illetve fennáll annak veszélye, hogy bekövetkezik az azonnali bűncselekmény. A kérdés mindig az azonnaliságban és mértékben van.”


Ajánlott videó

Olvasói sztorik