Nagyvilág

Előző repülésekor műszaki problémája volt a lezuhant indonéziai repülőnek

A hétfőn Indonéziában 188 emberrel a fedélzetén tengerbe zuhant Boeing 737-800 típusú utasszállító repülőgépnél előző repülése során műszaki probléma lépett fel, amelyet azonban az eljárásnak megfelelően kijavítottak utána – közölte  az illetékes indonéziai légitársaság, a Lion Air elnök-vezérigazgatója. Edward Sirait azonban nem árulta el a gép előző repülése során jelentkezett hiba természetét.

Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e túlélői a hétfői szerencsétlenségnek.

Muhmmad Syaugi, az indonéziai kutatási és mentési ügynökség vezetője hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette a hírt a Lion Air JT610 járatának lezuhanásáról, egyelőre azonban nem tudta megmondani, hogy vannak-e túlélők.

Dwikorita Karnawati, az indonéz meteorológiai ügynökség vezetője elmondta, az időjárási viszonyok biztonságosnak voltak a repülőgép felszállása során.
A gép Jakartából Bangka szigetre tartott, amely Szumátra mellett található. A légitársaság szóvivője elmondta, mindössze 13 perccel a felszállás után elvesztették a kapcsolatot a Boeing 737-800 típusú géppel.

Egy hajó legénysége később jelezte, hogy látja a gép egyes roncsait a tengerben. A mentők a helyszínre siettek, ahol különböző tárgyakra bukkantak a gépről, de annak nagyobb darabjait egyelőre nem találták meg. A Jáva-tenger 30-40 méter mély ebben a térségben.

A légiforgalmi irányítás szerint a gép pilótája rögtön felszállás után engedélyt kért arra, hogy visszatérhessen a jakartai repülőtérre egy egyelőre ismeretlen műszaki probléma miatt, majd megszakadt vele a kapcsolat.

A gépen 178 felnőtt utas, egy gyerek és két csecsemő utazott, a személyzet héttagú volt.A járatok mozgását figyelő Flightradar24 nevű portál szerint a szóban forgó repülőgép szinte vadonatúj volt, alig két hónapja tartották üzemben.

(MTI, kiemelt kép: Hadi Sutrisno/Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik