Sport

Tsonga meccslabdát hárítva nyert

Jo-Wilfried Tsonga (jo-wilfried tsonga, )
Jo-Wilfried Tsonga (jo-wilfried tsonga, )

A hazai közönség előtt szereplő, harmadikként rangsorolt Jo-Wilfried Tsonga nyerte meg az 528 ezer euró összdíjazású, marseille-i keménypályás férfi tenisztornát, miután a döntőben három szettben legyőzte az első helyen kiemelt cseh Tomas Berdychet.

A világranglista nyolcadik helyezettje ugyan élvezte a hazai pálya előnyét és a francia közönség támogatását, így is elbukta az első szettet 6-3-ra, majd a második játszma rövidítésében 6-5-ös hátrányba került. Ekkor azonban két ászt is ütött, majd megnyerte a felvonást, a harmadik szettben pedig egyszer brékelni tudta riválisát, ez pedig elegendőnek bizonyult a tornagyőzelemhez.

Jo-Wilfried Tsonga ezzel véget vetett rossz sorozatának Tomas Berdych ellen, ugyanis az ezt megelőző három találkozójukon egyaránt a cseh diadalmaskodott. Legutóbb az ATP-világbajnokságon.

A gall teniszező egyébként a marseille-i tornának már új edzővel vágott neki és a finálé megnyerése után pozitívan nyilatkozott az eddigi közös munkáról Roger Rasheeddel.

Jelena Jankovic nyerte meg a 235 ezer dollár összdíjazású bogotai salakpályás női tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben könnyedén verte az argentin Paula Ormaecheát. A korábbi világelső – jelenleg csak 24. – szerb játékos 1 óra 14 perc alatt győzte le a WTA-rangsorban 198. riválisát, és pályafutása 13. trófeáját hódította el.

Eredmények

ATP-torna, Marseille:
Tsonga (francia, 3.)-Berdych (cseh, 1.) 3-6, 7-6 (8-6), 6-4

WTA-torna, Bogotá:
Jankovic (szerb, 1.)-Ormaechea (argentin) 6-1, 6-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik