Elmondta: a megtakarítást úgy kell elérni, hogy a kiadások lefaragása ellenére ne változzon a költségvetés jellege, karaktere. „A büdzsé középpontjában az infrastrukturális fejlesztések állnak, így ezen a területen nincs szándék a kiadások érdemi csökkentésére” – mondta. Ugyanakkor úgy fogalmazott: megkéri a kormány illetékes tagjait arra, hogy vizsgálják meg, lehet-e a kivitelezők közötti verseny fokozásával vagy a műszaki tartalom átgondolásával mérsékelni a kiadásokat.
Három területet jelölt meg, ahol megszorításokat végre lehet hajtani. Ezek: a fejezeti kezelésű előirányzatok, az intézmények működtetésére szánt kiadások, illetve a nem alapvető infrastrukturális fejlesztésekhez kapcsolódó beruházások. A megszorítás Draskovics Tibor szerint nem érinti a szociális kiadásokat, illetve azokat az előirányzatokat, amelyek az uniós források felhasználásához biztosítják a saját erőt. Ugyancsak mentesülnek a takarékossági lépések alól az önkormányzati normatívák. A kijelölt pénzügyminiszter leszögezte: sem az adóemelésre, sem a hatósági árak emelésére nem kerül sor a bevételek növelése érdekében.
A pótköltségvetés benyújtását elutasító álláspontját Draskovics Tibor azzal indokolta, hogy a költségvetés fő céljai rendben vannak, helyesek és teljesíthetőek. Hozzátette: sem törvényi, sem tartalmi oka nincs egy új költségvetés összeállításának. A pótköltségvetés benyújtásával járó 6-8 hetes vita szavai szerint csak fokozhatná a bizonytalanságot. A kijelölt pénzügyminiszter megfogalmazása szerint kifejezetten jó hangulatú frakcióülésen ismertette elképzeléseit az MSZP képviselőivel, amelyen a „frakciótagok egyike sem vitatta célkitűzéseit”.
Az euró tervezett bevezetésével összefüggésben megerősítette: a gazdaság szereplőinek a politikai erők bevonásával újra kell gondolniuk, hogy az előirányzott, 2008-as dátum vállalható-e. „A közösen meghatározott dátum egyben azt is jelentheti, hogy az oda vezető gazdasági pályát illetően is egyetértés alakul ki” – mondta Draskovics Tibor.
