Tudomány

Különös jégtábla bukkant fel az Antarktisznál

Furcsa, szögletes jégtábla tűnt fel az Antarktisznál. A NASA szakértői szerint a tábla természetes módon formálódott.

A NASA szakértői az Operation IceBridge keretében, október közepén azonosították a furcsa jégtáblát – írja a CNN. A projekt célja az, hogy felmérjék a jég változásait az Antarktisznál.

A csapat épp egy szokásos kutatórepülést folytatott, amikor Jeremy Harbeck, a program szakértője megpillantotta a szögletes táblát a Larsen C-selfjég közelében.

Gyakran látok viszonylag egyenes szélű jéghegyeket, de nem nagyon láttam korábban olyat, amelynek két sarka ennyire derékszögű lenne

– nyilatkozta Harbeck.

A kutatók eredetileg azért kerekedtek fel, hogy megvizsgálják a jégselfről tavaly nyáron levált A68 jéghegyet. A szögletes tábla azonban annyira felkeltette a csapat érdeklődését, hogy végül inkább ezt kezdték el tanulmányozni.

A különös látványról a NASA a Twitteren osztott meg egy fotót.

Jan Lieser, az Antarktiszi Éghajlat és Ökoszisztémák Kooperatív Kutatóközpont munkatársa szerint nem ritka, hogy a jégtáblákon egyenes vonalak és éles szögek alakuljanak ki. A kutató hozzátette, ő már több hasonló jéghegyet is látott a térségben. Lieser szerint az efféle szabályos formák a hókristályok szerkezete, illetve a kristályok nyomásra adott reakciója miatt jönnek létre.

A kutatók úgy gondolják, hogy a közelmúltban megfigyelt tábla nemrég vált le a Larsen C-selfjégről.

Kiemelt fotó: Twitter/NASA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik