Szórakozás

Gigi Hadid kiakadt, mert egy lesifotós beperelte, amiért kredit nélkül használta a fotóját

Csak úgy röpködnek a perek a tengerentúlon: levegőt sem vettünk azóta, hogy Kylie Jennert beperelte egy sminkmárka, most Gigi Hadid írt egy hosszú posztot Instagramra arról, mennyire elege van a lesifotósokból. Na, nem azért, mert fotózzák őt, tudja, hogy ez a munkája része.

Tegnap értesített a menedzsmentem, hogy bepereltek a tegnapi, egyébként azóta törölt Instagram-posztom miatt

– kezdi a posztot Hadid, aki gazdag és híres szülők gyerekeként lett keresett modell tesójával, Bella Hadiddal együtt, azóta pedig többek között abból is él, hogy jövet-menet lefotózzák őt a lesifotósok, ebből pedig újságcikkek készülnek.

A posztból később kiderül, hogy a baj az volt, hogy forrásmegjelölés nélkül osztotta meg a fotót több mint 40 millió követőjének.

Igen, mosolyogtam és pózoltam a fotósnak, mert egy olyan eseményen voltunk, ahol a sajtó is jelen volt. Azonban a legtöbb szituáció, ahol lefotóznak, nem ilyen. Például amikor két métert sétálok a lakásomtól az autómig, esetleg fordítva és tizenöt fotós áll lesben, hogy megörökítse azt a néhány lépést. Vagy amikor egy fotó kedvéért annyira közel jönnek az autójukkal, hogy sokszor balesetet okoznak. És mindezt jogszerűen teszik

– írta, majd hozzátette: szerinte keveset beszélnek arról a mentális nyomásról, amit ezek okoznak a hírességeknek és ami miatt ő többször órákat, de akár napokat is otthon maradt csak azért, mert nem akarta, hogy lefotózzák.

Szerinte tök gáz, hogy egy olyan fotó miatt perlik, amiért a fotóst valamelyik bulvároldal már kifizette és amit ő egyébként twitteren talált forrásmegjelölés nélkül. Azt is megemlítette, hogy ha a fotós írt volna egy kommentet, hogy tüntesse fel őt a kreditek között, megtette volna – kérdés, hogy egy posztnál, amin négy nap alatt 10 ezer hozzászólás született, hogyan vette volna észre, ha bárki is ilyet kér tőle.

Hadid vagyonát idén 5,5 milliárd forintra becsülték, szóval valószínűleg nem az anyagi oldala miatt dühös ennyire.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Gigi Hadid (@gigihadid) által megosztott bejegyzés, Okt 18., 2018, időpont: 4:56 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/Gigi Hadid

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik