Kultúra

Koncz Zsuzsa: Így volt szép…

Ezzel a címmel ad nagykoncertet jövő tavasszal a Kossuth-díjas énekesnő.

Koncz Zsuzsa 2019. március 9-én már tizenkettedszer lép fel a Papp László Budapest Sportarénában, illetve elődjében, a Budapest Sportcsarnokban. Ő az egyetlen olyan női előadó, aki ennyi nagyszabású koncertet adott. Koncz Zsuzsa 1992-től lép fel ezen a helyen, rendszeresen telt házas koncertjeit több DVD-n örökítették meg.

Ezúttal mottója is van ennek a tizenkettedik találkozónak, mert az egy tucatról azt gondolom, ez már valami. Hozzáteszem, büszke vagyok, hogy idáig elértünk

– idézte Koncz Zsuzsát a koncert szervezője az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A koncert címe, az Így volt szép Bródy János egyik dalának címe az énekesnő legutóbbi lemezéről, a tavaly megjelent Vadvilágról.

Koncz Zsuzsa: „Tündérországból három év alatt Vadvilág lett”  
Ki hitte volna például, hogy felbukkan Donald Trump.

A múlt idő ezúttal nem lezárása vagy befejezése valaminek, inkább kifejezése annak, hogy a közönségemmel és a munkatársaimmal megtett eddigi közös utunkért hálás vagyok.

A jövő tavaszi koncerten – újabb dalai mellett – felcsendülnek Koncz Zsuzsa legnépszerűbb számai, köztük a Ha én rózsa volnék, az Ég és föld között, a Jöjj, kedvesem.

Koncz Zsuzsa pályafutása 1962-ben a Ki mit tud?-on kezdődött, aztán énekelt az Omegával, az Illéssel és rövid időre csatlakozott a Metróhoz is. Az áttörést az Illés zenekarral 1966-ban felvett Rohan az idő című dal (Szörényi Levente és S. Nagy István szerzeménye) jelentette. Sokan úgy tartják, ez volt a magyar nyelvű rockzene első felvétele. Első albuma 1969-ben jelent meg Volt egyszer egy lány címmel.

Bródy János a hatvanas évek óta állandó szövegírója, egyben rendszeres zeneszerzője, de készített számos versmegzenésítő lemezt is Arany János, József Attila, Kányádi Sándor és más klasszikus költő műveivel. A nyolcvanas évektől Bródy és Tolcsvay László mellett több más dalszerzővel is dolgozott, köztük van Lerch István, Bornai Tibor, Gerendás Péter, Závodi Gábor vagy a 2013-ban elhunyt Bódi László Cipő. Koncz Zsuzsa 2008-ban Kossuth-díjat kapott. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik