Belföld

Tisztítás közben kútba zuhant, elvesztette eszméletét egy férfi

Telefonon kért segítséget a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában péntek dél után nem sokkal egy sátai férfi.

Elmondása szerint a portáján lévő kútba mászott be, azért, hogy azt kitisztítsa, de munkálatai közben az ereje elhagyta és már nem tud kimászni. A bejelentést vevő ügyeletes azonnal értesítette a településen gyalogos-szolgálatot teljesítő Elek Zoltán körzeti megbízottat, aki előbb futva, majd egy autót megállítva néhány perc alatt a helyszínre érkezett.

A rendőr talált egy létrát az udvaron és azt akarta leengedni a férfinak, aki ekkor már annyira elgyengült, hogy nem bírta tovább kitámasztani magát a kútgyűrűben és a jéghideg vízbe zuhant.

Ekkorra már többen is megérkeztek, hogy segítsenek, így Elek Zoltán egy kötelet kötött magára, leereszkedett a vízbe és egy magával vitt másik kötelet, pedig a – közben az eszméletét is egy időre elvesztett – férfi derekára kötötte. A segítők kihúzták a bajba jutottat, majd kisegítették a rendőrt is.

Az időközben kiérkező mentősök kórházba vitték a kihűlt állapotban lévő férfit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik