Sport

Visszavonulhat Szávay Ágnes

szavay-agnes(210x140)(3).jpg (szávay ágnes, )
szavay-agnes(210x140)(3).jpg (szávay ágnes, )

Könnyen lehet, hogy sorozatos sérülése és edzéselmaradásai miatt a teniszező felhagy a versenyzsezrű sportolással.

A Blikk elmélkedik cikkében arról, hogy befejezheti pályafutását a korábban a világranglista 13. helyén is álló magyar játékos.

Szávay Ágnes jelenleg az 1015. helyen áll csupán a világranglistán, tavaly összesen négy tornán indult, köztük a londoni olimpián. A lap most úgy tudja, hogy a komoly sérülésekkel, valamint az utóbbi időszakban fáradásos csigolyatöréssel kezelt teniszező a napokban dönt arról, folytatja-e karrierjét, vagy sem.

Két út lehetséges: egy hosszadalmas, kockázatzokkal járó gyógykezelés vagy a nyugodtabb, fájdalommentes civil élet.

Szávay profi karrierje során 2,1 millió dollárt, mintegy 450 millió forintot keresett. Öt WTA-tornát nyert, ezek közül legemlékezetesebb a pekingi győzelme.  Az amerikai nyílt teniszbajnokságon egy alkalommal a negyeddöntőig, azaz a legjobb nyolcig jutott.

A versenyző nem nyilatkozik a jövőjéről, de a napokban választ kaphatunk majd arra, látjuk-e még a pályán vagy sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik