Belföld

Titkos tárgyalások a K&H és a károsult ügyfelek közt

Közel hat hónapos vizsgálat után a színfalak mögötti egyezkedésbe kezdett a K&H Bank. A Magyar Hírlap értesülései szerint a többmilliárdos brókerbotrány legújabb fejleményeként a K&H Equities (KHE) egyes ügyfeleivel titkos tárgyalásokat kezdett.

Azok kerültek ebbe a körbe, akik „tisztának” számítanak vagyis számlamozgásaik egyértelműek, s készpénzben – például nejlonzacskóban – nem vettek fel pénzt az ügyben főszerepet játszó Kulcsár Attilától. A nyilatkozó – de névtelenséget kérő – ügyfelek elmondták, hogy a bank képviselői nem tettek írásbeli ajánlatot, négyszemközt és csakis szóban tettek javaslatot az eddig zárolt összegek kifizetésére. Írásbeli ajánlatot és szerződést csakis a szóbeli megegyezés után hajlandók készíteni. Ezt megerősítette a bank sajtóosztálya is.

A Magyar Hírlap információi szerint az érintett ügyfélkörnek a brókercégnél rekedt tőkéjére – pontosabban annak egy részére, esetenként 30-40 százalékára – olyan hozamot fizetnének, amely a negyvenszázalékos adó levonása után mindössze évi háromszázalékos kamatnak felel meg. Ezt az érintett tucatnyi ügyfél – cégek és magánszemélyek – egyértelműen visszautasította. Megerősítette ezt Magyar György ügyvéd is, aki elmondta, több ügyfele kapott megítélésük szerint megalázó ajánlatot a banktól, amelyet elfogadhatatlannak tartanak. Ennek részleteiről az érintettek nem beszélhetnek, mert a tárgyalások előtt titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik