A nyilvánosság kerülése egyébként igen kritikus pillanatokban volt feltűnő. Így például 1996-ban, nem sokkal újraválasztása előtt, amikor az ellenzéki kommunista párt feltűnően megerősödött, Jelcin hosszú időre, és megmagyarázhatatlanul eltűnt.
Az orosz illetékesek, az elnöki adminisztráció vezetői akkortájt arra hivatkoztak, hogy Jelcin influenzás, illetve egyes iratokon dolgozik.
Ugyanakkor most, utólag Jelcin elismerte a RIA Novosztyi hírügynökségnek, hogy elnöksége idején ötször kapott szívrohamot. 1997-ben például kifejezetten megritkultak nyilvános programjai, és egészségügyi állapota kritikus lett. Ebben az évben úgynevezett by-pass szívműtéten is átesett az orosz elnök, de ezt már nem lehetett a nyilvánosság elől eltitkolni abban az időben sem.
Jelcin most úgy nyilatkozott, hogy amióta 2000-ben visszavonult a politikai élettől, nagyot javult az egészségi állapota, és mára aktívnak érzi magát újra, „mind mentálisan, mind pedig fizikálisan”.
