Sport

Djokovic nyerte a thrillert

Novak Djokovic (novak djokovic, )
Novak Djokovic (novak djokovic, )

Az első helyen kiemelt Novak Djokovic a tavalyi sikere után az idén is megnyerte a 6,2 millió dollár összdíjazású sanghaji férfi keménypályás tenisztornát, mivel a vasárnapi döntőben három szettben győzött Juan Martin del Potro ellen.

Novak Djokovic a jelek szerint rendesen felkészült ellenfeléből, ugyanis Juan Martín Del Potro sokáig nem találta azt a formáját, amivel szombaton legyőzte a világelső Rafael Nadalt. A szerb 6-1-re nyerte meg az első felvonást, azonban az argentin teniszező a második szettben már elővette a védjegyévé vált, életerős löketeit, amivel egyenlített a nyert játszmákat tekintve.


Djokovic Peking után Sanghajban is a csúcsra ért
Fotó: MTI/EPA

A harmadik játékrész egy igazi thriller volt: fej fej mellett haladt a két játékos, majd Djokovicnak 6-5-nél két meccslabdája is volt, ám ezeket nem tudta értékesíteni, a rövidítésre maradt a döntés. A tie-breakben aztán Djokovic ismét bebizonyította, hogy elképesztő atléta, ennek is köszönhetően végül besöpörte a győzelmet és megvédte a címét.

A világranglistán második szerb játékos az elmúlt hétvégén, a Pekingben aratott diadal után, sorozatban másodszor nyert ATP-tornát.

Eredmény ATP-torna, Sanghaj, döntő

Djokovic (szerb, 1.)-Del Potro (argentin, 6.) 6-1, 3-6, 7-6 (7-3)

Videó – A találkozó bővebb összefoglalója:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik