Belföld

Újra él a Spirit – indul az Opportunity

Több mint egy hét után ismét képet küldött a Spirit, az Opportunity Mars másik oldalán már szombaton a felszínre gördülhet. Félő viszont, hogy elakad a lazának látszó talajon.

Több mint egy hét elteltével ismét fényképet küldött a Marsról a Spirit amerikai önjáró laboratórium. A fekete-fehér fotó egyértelmű bizonyíték arra, hogy a marsautó felépülőben van. A kaliforniai Pasadénában lévő földi irányítás munkatársai csütörtökön kijelentették: már szinte teljesen biztosak
Újra él a Spirit – indul az Opportunity 1

abban, hogy a Spirit kilábal a számítógépének memóriájában keletkezett zavar okozta „betegségből”, és rövidesen folytatja kutatómunkáját.

A fényképet a rover egyik elülső veszélyérzékelő kamerája készítette. A fotó tanúsága szerint a Spirit ugyanabban a helyzetben van, mint amilyenben a múlt héten is volt, amikor megszakadt vele a kapcsolata. Csápszerűen előrenyúló robotkarja már „rátenyerelt” a piramis alakú, futball-labda nagyságú kőre, az Andirockra, hogy azon vizsgálatokat végezzen. Egyebek között bele is fog fúrni, hogy elemezze ásványi összetevőit.

Megbízhatóak-e a marsjárók kutatási eredményei?

 

A Spirit és az Opportunity méréseinek eredményei nem igazán megbízhatóak, a roverekre szerelt Mössbauer spektrométer nem alkalmas arra, hogy egyértelműen megállapítsa egy kőzetről, víz jelenlétében vagy anélkül formálódott-e – állította legutóbbi számában az Earth and Planetary Science Letters című csillagászati szaklap. A NASA azonnal cáfolta az állítást. A BBC Online-nak nyilatkozó szakértő viszont úgy vélekedett, hogy a Mössbauer spektrométernek valóban vannak korlátai, a marsi kőzetek összetételéről szóló eredmények interpretálása nem egyértelmű. 

Az Opportunity már szombaton útnak indulhat

A Spirittől 10 620 kilométerre, a Meridiani-fennsíkon leszállt Opportunity elindítási felkészítésével olyannyira jól haladnak a mérnökök, hogy vélhetően a tervezettnél egy nappal előbb, már szombaton legördül a szonda a leszállóegység platformjáról. A gördülőrámpát csütörtökön leengedték.

Az irányítók a műveletet fokozott izgalommal várják, mert az Opportunityt rendkívül finom szemcsés por veszi körül. Felsejlett annak a réme, hogy az önjáró robot esetleg megfeneklik a süppedős, laza szerkezetűnek látszó talajban, még mielőtt elérné a tőle mintegy 9 méterre lévő „sziklakertet”. Ezt a főként lapos kövekből összehalmozódott képződményt nagyon izaglmasnak tartják a tudósok, mert üledékes lerakódás terméke is lehet. Ebben az esetben víz lehetett a köveket formáló erő.



Újra él a Spirit – indul az Opportunity 2

 
A NASA által csütörtökön bemutatott új, 75 fokos, 514 képből összerakott panorámafelvételen is jól látszanak a sötétvörös talajon összehalmozódott világos színű, többnyire lapos kövek. Egyelőre az sincs kizárva, hogy a sziklakertszerű képződmény kőzetei vulkanikus eredetűek, és felszínüket a szél formálta. A végleges választ az Opportunity adhatja meg, amely kutató műszereivel képes lesz a kavicsok, kőzetek szerkezetét, összetételét megvizsgálni. Kérdés azonban, mennyire megbízhatóak a mérések eredményei.

A millió dolláros kérdés

A marsi küldetés során a két rover elsősorban a vas tartalmú kőzetekre koncentrál, mert a vas képes erős reakcióba lépni a vízzel. A roverek robotkarjára szerelt Mössbauer spektrométer a kőzeteknek a radióaktív kobalt-57-ből származó gammasugárzásra adott reakciója alapján vizsgálja a kőzetek összetételét, és a mállott anyag oxidációs állapotának meghatározására alkalmas.

A spektrométer a vádak szerint csak szűk hányadát vizsgálja a vasnak más atomokkal létesített kötései, kapcsolódásai közül. „Nincs lehetőségünk meghatározni, hogy az adott kőzet a vason kívül tartalmaz-e hidrogént vagy sem – ez pedig most milliókat érő kérdés” – nyilatkozta a BBC-nek M Darby Dyar, amerikai geológus, csillagász a Mount Holyoake College professzora.


Újra él a Spirit – indul az Opportunity 3

Különösen zavaró ez, ha a spektrométer azt találja, hogy a kőzet Fe2+ és Fe3+- vasiont tartalmaz. Míg a vashidroxid (Fe3(OH)6) jelenléte például nagy valószínűséggel arra utalna, hogy a múltban víz borította a Mars egy részét, a vasoxidra (Fe2O3)ez nem igaz. A Mars jellegzetes rozsdaszínét elsősorban a vasoxidnak köszönheti, kialakulásához nem szükséges a víz jelenléte.

Az Earth and Planetary Science cikke szerint a a Mössbauer spektrométer méréseit ráadásul befolyásolja a kőzet hőmérséklete is. A marsi hőmérséklet széles sávban ingadozik, mínusz 133 és mínusz 3 fok között változik.

A NASA védekezik

A NASA szakértői szerint a szaklapban megjelent cikk nem körültekintő, szerzője számos részletet nem vesz figyelembe. Az amerikai űrhivatal szakértői szerint a Mössbauer spektrométernél a hidrogéntartalmú ásványok mérési mintázata egészen egyedi.

Úgy vélik, hogy csak igen speciális kőzetek esetében nem lenne képes egyértelmű eredményre jutni a rover. A NASA emberei a hőmérsékletingadozási probléma miatt sem aggódnak: úgy vélik számos előzetes mérésük alapján a hőmérséklet ismeretében könnyedén képesek értelmezni, illetve korrigálni a roverek spektrométerének adatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik