rem
Kultúra

Túl fáradt a turnézáshoz az R.E.M.?

A gitáros Peter Buck szerint a zenekar nem tervezi új albumának bemutatását turné keretében. Előző koncertkörútjuk túl fárasztó volt.

“Nem vagyok benne biztos, hogy a turnézás segíti a lemezeladásokat”, mondta Buck.

Az REM legutóbb 2008-ban indult járt turnén, akkor világszerte 77 helyszínen lépett fel, de a féléves menet még mindig élénken él a tagok emlékezetében. “Mintha múlt héten történt volna”, nyilatkozta a zenekar gitárosa a Beatweeknek. “Nem hiszem, hogy szeretnénk ismételni magunkat és most is ugyanazt csinálni.”

Arra a kérdésre, hogy koncertezés helyett az amerikai rockegyüttes milyen terveket sző, Mike Mills basszusgitáros a Huffington Postnak így nyilatkozott: “Majd meglátjuk, mi lesz. Egyikünk sem siet vissza a stúdióba. Ez volt az utolsó lemezünk, amelyet a szerződésünk szerint a Warner Bros. stúdiójában kellett elkészítenünk. Még nem tudjuk, itt folytatjuk-e. Valószínűbb, hogy a következő lemezt csak kicsivel később rakjuk majd össze.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik