Belföld

Halálra gázoltak egy kerékpárost Sárospatakon, a rendőrség keresi a balesetet okozó teherautót

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján csütörtökön 7 óra 35 perckor Sárospatakon, az Esze Tamás utcán egy kerékpározó asszonyt egy teherautó a pótkocsijával elsodort, írja a police.hu. A baleset során a kerékpározó asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A helyszínelés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a terelés Sárospatak belterületén keresztül megoldott.

A rendőrség a balesettel összefüggésben egy piros színű, emelődaruval felszerelt, pótkocsit vontató, feltehetően MAN típusú, ismeretlen forgalmi rendszámú járműszerelvényt keres.

Kérik, hogy aki a keresett gépjárművel kapcsolatban (annak feltalálási helye, forgalmi rendszáma, tulajdonosa, használója) bármilyen információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenyég-irányítási Központját a  06-46/514-506-os telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” számán, továbbá a 107 és a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Sormáson egy gyalogost gázoltak halálra

A helyszínen életét vesztette egy idős asszony, akit egy tolató furgon ütött el csütörtök reggel Sormáson – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére.

Sznopek Veronika elmondta, egy családi ház előtt, az úttest szélén parkolt a csomagszállító furgon. Amikor tolatni kezdett, egyelőre ismeretlen körülmények között elütötte a mögötte haladó idős gyalogost.

A 79 éves asszony olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.A baleset környékét a helyszínelés idejére lezárták – tette még hozzá a szóvivő.

Ketten meghaltak egy balesetben Kecskemétnél
Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik