Forma-1

Jó kérdés, hogy Vettel akar-e világbajnok lenni

Vasárnap a Mercedes kettős győzelmet aratott a Forma-1 Japán Nagydíján, Lewis Hamilton lett az első, Valtteri Bottas pedig a második. Sebastian Vettel ismét nagyot hibázott, amikor meg akarta előzni Max Verstappent, de kipördült a pályáról. Bár később több előzést is bemutatott, így is csak hatodik lett, négy futammal a szezon vége előtt 67 pont Hamilton előnye.

A nemzetközi sajtó ott ütötte Vettelt, ahol csak érte, miközben Hamiltont magasztalták. Nem sokan hisznek már abban, hogy lesz még fordulat a folytatásban. Lapszemle.

Nagy-Britannia:

The Guardian: „Hamilton szempontjából minden a tervezett forgatókönyv szerint alakult nyugodt, kényelmes autózással, amelynek során a győzelme egyszer sem forgott veszélyben. Ellenfele, Sebastian Vettel számára Szuzukában gördült le a függöny, és fájdalmas végéhez ért a világbajnoki címről szövögetett álom.”

The Telegraph: „Vettel számára minden a megszokott módon végződött. A német pilóta ebben az évben nem először hozott rossz döntést, a mezőny pedig elhúzott mellette.”

Olaszország:

Gazzetta dello Sport: „Lewis Hamilton ötödik világbajnoki címe immár nem több, mint formalitás.”

Tuttosport: „F1, Hamilton-show Japánban: micsoda öröm a dobogón.”

Spanyolország:

Mundo Deportivo: „Lewis Hamiltonnak nem volt ellenfele a Japán Nagydíjon, a vb-győzelem pedig elérhető közelségbe került. A brit pilóta egy olyan versenyen nyert, amely kiváló példája az idei világbajnokság második felében történteknek: sétakocsikázás Hamiltontól, akinek semmi mást nem kellett tennie, mint megvárnia, hogy legnagyobb riválisa újfent drámai helyzetbe kerüljön. És most éppen ez történt.”

Franciaország:

L’Équipe: „Fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon Sebastian Vettel valóban meg akarja-e nyerni ötödik vb-címét. Egy újabb hiba a német versenyzőtől, akinek egy kört kellett volna várnia, hogy az állítható hátsószárny segítségével gond nélkül megelőzze Verstappent. De nem, ő sietett, elkapkodta a manővert, és nagy árat fizetett ezért. Aztán megszámlálhatatlan mennyiségű előzés után csak hatodik lett, és nagy valószínűséggel lemondhat a vb-címről.”

Ausztria:

Krone: „Hamilton az ötödik vb-cím megszerzésének kapujában. A Japán Nagydíjon aratott sikerével a brit címvédő két hét múlva, az egyesült államokbeli Austinban ismét Forma-1-es világbajnok lehet.”

Svájc:

Tages Anzeiger: „Pályafutása 71. futamgyőzelme után a címvédés már csak formalitás Hamilton számára. Vettel saját magát fosztotta meg annak a lehetőségétől, hogy harmadikként érjen célba, és kihozza a legtöbbet egy olyan hétvégéből, amelynek során az első pillanattól világossá vált, hogy nincs esélye tartani a lépést a Mercedes versenyzőivel.”

A világbajnokság állása 17 futam után (még 4 van hátra)

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 331 pont
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 264
3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 207
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 196
5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 173
6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)146
7. Sergio Pérez (mexikói, Force India) 53
8. Kevin Magnussen (dán, Haas) 53
9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 53
10. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 50
11. Esteban Ocon (francia, Force India) 49
12. Carlos Sainz (spanyol, Renault) 39
13. Romain Grosjean (francia, Haas) 31
14. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 28
15. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 21
16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8
17. Lance Stroll (kanadai, Williams) 6
18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 6
19. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 2
20. Szergej Szirotkin (orosz, Williams) 1

csapatok:
1. Mercedes 538 pont
2. Ferrari 460
3. Red Bull 319
4. Renault 92
5. Haas 84
6. McLaren 58
7. Force India 43
8. Toro Rosso 30
9. Sauber 27
10. Williams 7

Nyitókép: Charles Coates/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik