Kultúra

A poppal kevert opera varázsa: az Il Volo jött, látott és győzött

Három operaénekes fiatalember, három szmoking, több tucat operaklasszikus, és világsiker: ez az Il Volo.

A popzene olyan, mint az édes bevonat a gyógyszereken: anélkül is fontos-hasznos, de vele együtt azért mégis csak könnyebben csúszik. Mert hát a klasszikus zene és az operaművészet csodálatos szőröstől-bőröstől, mégis, egy kezdő fogyasztónak azért jól jön némi könnyítés a kezdetekhez. Ezért lett olyan hatalmas siker az Il Volo nevű trió: ők ugyanis az operairodalom klasszikusait dolgozták fel popalapokon. A bariton Gianluca Ginoble, és a tenor Piero Barone és Ignazio Boschetto már karrierjük kezdetén is Pavarottiék sikereit tűzték ki elérendő célként. Ehhez fogták mindazt, amit az operaéneklésről tudtak – ez pedig nem kevés – és azt, amit a mai zenei trendekről, és ötvözték a kettőt úgy, hogy ne sérüljön egyik műfaj sem, hanem egyik a másikat segítse.

A zenekar 2009-ben alakult egy zenei tehetségkutatónak köszönhetően. A három tag, ekkor még tinikként, egymástól függetlenül, szólóban indult a Ti lascio una canzone című versenyben. Az első néhány adásban így is szerepeltek, Gianluca Ginoble egy Andrea Bocelli-dal feldolgozásával meg is nyerte a show első epizódját. Ekkor támadt az az ötlete a műsor atyjának, Roberto Cencinek, hogy próbálják meg egy produkcióba rakni a három fiút, hátha egy új Három Tenor lesz belőlük. A műsor negyedik részében már így léptek fel, az O sole miót énekelték. Ez volt az a dal, amit Tony Renis énekes-dalszerző és zenei producer véletlenül elcsípett a tévében. Renis nem cécózott, találkozni akart a fiúkkal, akik szülői beleegyezéssel – hisz ekkor még mind tizennyolc éven aluliak voltak – beleegyeztek, hogy Renisszel dolgozzanak. Menedzsert kaptak és lemezszerződést kaptak, ezzel ők lettek az első olasz zenei produkció, amely direkten amerikai kiadóvállalathoz szerződött.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Il Volo (@ilvolomusic) által megosztott bejegyzés, Júl 22., 2018, időpont: 8:04 (PDT időzóna szerint)

Ekkor még az I Tre Tenorini nevet viselték, ami gyakorlatilag annyit tesz: A Három Tenorka – egyértelműen utalván az előképre. 2010 elejére ez a név megváltozott a rémes The Tryóra, a Haiti megsegítésére készült lemezen már így szerepeltek a We Are The World átiratával, csak az év végére kapták meg végleges, sokkal erősebb nevüket, az Il Volót, ami annyit tesz: a repülés. Ekkoriban már gőzerővel dolgoztak első lemezükön nem kisebb helyen, mint a londoni Abbey Road Stúdióban, ahol annak idején a Beatles is. A lemez a zenekar nevét viselő címmel 2010 novemberében jelent meg, hatodik helyig jutott az olasz toplistákon, később pedig platinalemez lett. A következő év tavaszán a lemezt a nemzetközi piacra is kiadták, és alaposan megtámogatták promócióval is: a trió fellépett az American Idolban, a The Tonight Showban, Ellen DeGeneresnél és még néhány hasonló műsorban. Ennek megfelelően jól is ment nem csak Amerikában, hanem az európai piacokon is, sőt, miután kiadtak belőle egy spanyol verziót, az album Mexikóban is platinalemez lett, és amerikai latin zenei toplistának is az élére került, a Latin Grammyre is jelölték.

2011 októberében a Detroiti Operaházban léptek fel, amit rögzítettek és is, az elkészült koncertfelvételt pedig később nemcsak lemezen adták ki, de a koncertfilmet a PBS vetítette Detroitban és Kanada több mint ezer városában is. Ugyanebben az évben karácsonyi válogatás-albumuk is jelent meg. 2012 végén már Barbra Streisanddal léptek fel, de ekkor már új lemezük is úton volt: a We Are Love novemberben jelent meg olasz, angol és spanyol nyelvű dalokkal, duettekkel Plácido Domingóval és Eros Ramazottival. Ezen az albumon szerepelt a Hidden Moon című filmhez írt daluk is, ami az Oscar-versenybe is bekerült, ám végül nem kapott jelölést. Azért nem bízták a véletlenre: az eleve háromnyelvű albumból pár hónappal később megjelent a spanyol nyelvű változat, ezen is volt duett, de már egy mexikói előadóval, Belindával, így aztán nem meglepő, hogy az album a latin-pop slágerlisták élére ugrott, csakúgy, mint a 2013-as karácsonyi lemezük. 2014-ben az Il Volo csillaga egyre emelkedett, több latin zenei díj és toplistás hely megszerzése közben új lemezen dolgoztak, az Államokban és Kanadában turnéztak, sőt, végre hazájukban is koncerteztek, még a Szenátusban is felléptek a legnagyobb olasz közjogi méltóságok előtt.

Aztán eljött 2015, ami az eddig is zajos siker minden korábbinál magasabb szintre emelte. Februárban megnyerték a Sanremo Zenei Fesztivált, ezzel kivívva a jogot, hogy Olaszországot képviseljék az Eurovízión. Innen már ismerős a történet: harmadik hely az országok versenyében, közönségdíj, de az akkreditált sajtó díját is ők kapták. Negyedik albumuk 2015 szeptemberében már ebbe a népszerűségbe érkezett, nem is bíztak semmit a véletlenre, egyből három változatot adtak ki: egy nemzetközit, egy spanyolt és egy olaszt. A siker nem maradt el. Azóta kiadtak még egy lemezt Plácido Domingo közreműködésével A Három Tenor előtti főhajtásként, és nagy erőkkel turnéznak: 2017-es amerikai turnéjuk mind a tizenöt koncertje ugyanúgy teltházas volt, mint a huszonkilenc állomásos európai koncertkörút. A zenekar ez év végén újra turnézni kezd, éspedig éppen nálunk, Budapesten: a koncerten közreműködik az Óbudai Danubia Zenekar, és Marcello Rota vezényel majd.

Szponzorált tartalom

Az Il Volo 2018. december 10-én lép fel Budapesten, a Papp László Sportarénában. Jegyek az alábbi linken kaphatóak. A cikk a Ken Média támogatásával készült.

Kiemelt kép: Julio Cesar Aguilar Fuentes / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik