Sport

Kikapni is megéri majd Wimbledonban

Wimbledon (wimbledon, )
Wimbledon (wimbledon, )

A profi tenisz történelmének legnagyobb pénzdíjazását jelentették be.

A szervezők keddi bejelentése szerint a tavalyihoz képest 40 százalékkal több pénzt osztanak szét idén a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon, az év harmadik Grand Slam-tornáján. Az összdíjazás 16,1 millióról 22,6 millió fontra emelkedik, az egyéni győztesek pedig 1,15 millió helyett immár 1,6 millió fontot (560 millió forint) kapnak.

“Ez a profi tenisz történetének legkomolyabb díjemelése és legnagyobb pénzdíja is” – közölte az All England Club.

Már az is jól jár, aki a torna korai szakaszában esik ki: 12 ezer fontot kap az, aki a selejtező utolsó fordulójában kap ki, míg egy elsőkörös búcsú 23 ezer fontot hoz a konyhára – a tavalyi 14 ezer 500 helyett.

Történt még egy nagy bejelentés, ugyanis a londoni teniszszentély második számú stadionját, az 1-es pályát is befedik, 2019-ig. A híres centerpálya 2009-ben kapott behúzható tetőt a gyakori esőzések miatt.

A wimbledoni torna idén június 24-től július 7-ig tart.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik