Közélet

Volner János átvenné a Jobbik vezetését

A párt alelnöke ellenzi az LMP-vel kötött szövetséget, azt mondja, nem akar Schmidt Mária és Ungár Péter fizetési listáján lenni.

Volner János átvenné a Jobbik vezetését. Az ellenzéki párt alelnöke a közmédiának megerősítette, hogy rendkívüli tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte, mert ellenzi, hogy pártja vezetése „fúziót” hozzon létre a Jobbik és az LMP között.

Volner a Jobbik elnökségének feloszlatását is javasolta arra hivatkozva, hogy a jelenlegi testületnek

senki nem adott felhatalmazást a liberális-balközép pártokkal történő összeborulásra.

A Jobbik alelnöke azzal indokolta döntését: a Jobbiknak a nemzeti oldalon van a helye, nem közelíthet „a saját magát liberális-balközép pártként” meghatározó LMP felé.

Lapunk is úgy tudja, hogy a Jobbik és az LMP vezetésében is fölvetődött, hogy a két párt közösen induljon a jövő évi EP-választáson.

Láthatóan Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton nagyon eltökéltek ennek a szövetségnek a létrehozásában, én pedig ugyanúgy, ahogy korábban Simicska Lajos fizetési listáján sem szerettem volna rajta lenni, most Ungár Péter és Schmidt Mária fizetési listáján sem szeretnék rajta lenni

– mondta a közmédiának Volner János, aki szerint a Jobbik és az LMP szövetsége „Vona Gábor régi álma”.

Volner azt is elárulta, nem gondolkodik abban, hogy kilép a Jobbikból, ellenkezőleg, a rendkívüli tisztújító kongresszuson átvenné a párt vezetését Sneidertől. Közölte, hogy részt vesz a képviselőcsoport pénteki rendkívüli ülésén és ott kifejti álláspontját, ugyanakkor azt is jelezte: ha kizárnák a frakcióból, mindenképpen megtartja mandátumát.

Volner korábban kiszivárgott levelében oszlófélben lévő hullának nevezte az LMP-t.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Rosta Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik