Belföld

Kocsis-Cake: A választókat nem érdekli, ha a fideszesek 12 milliós órában járnak

Kocsis-Cake Olivióval, a Párbeszéd politikusával készített interjút a Magyar Narancs. Ahogyan tegnap megírtuk: Kocsis-Cake Orbán Viktor magánrepülőzése miatt a Mentelmi Bizottsághoz fordult.

Szerinte a miniszterelnök luxusrepülőzése tökéletesen kifejezi azt az urizáló életformát, amit a fideszes politikusok, illetve a Fidesz-közeli vállalkozók folytatnak az utóbbi időben, egyre leplezetlenebbül. Az előbújás mögött szerinte az állhat, hogy

ezek nem érdeklik a választókat, és ezért nyugodtan járhatnak tizenkétmilliós órában, egymilliós cipőben, többmilliós táskával. Van egy mély apátia a választókban, a Fidesznek pedig megvan a két és fél milliós tábora, őket pedig semmivel nem lehet eltántorítani, még azzal sem, hogy az általuk választott politikusok korruptak és urizálnak. A magyar politikában ráadásul nem alakult ki egy olyan norma, amely Nyugaton igen. Ha ott egy hasonló ügyön kapnak egy politikust, annak elég súlyos következményei vannak.

Mint elmondta: távol áll tőle az a fajta politizálás, amiben egy embert kiragadnak és az ő magánéletében turkálnak, még akkor is, ha a miniszterelnökről van szó. A politikus úgy látja: az egész fideszes elit így él, a jelenséget kell megmutatni, nem csak kiragadott példákat.

A beszélgetésből kiderül, hogy a Párbeszéd feljelentést tett a miniszterelnök luxusútjai miatt, jelenleg pedig azt vizsgálják, hogy a Mentelmi Bizottság tud-e  vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezni Orbán Viktor ellen. Hozzátette:

Valószínűleg az lesz a válasz, hogy itt nincs semmi látnivaló, de ettől függetlenül is fontos, hogy ezeket a feljelentéseket megtegyük, és így is dokumentáljuk, hogy mik történtek itt. Nem tart örökké ez a rendszer se, és majd ha eljön az az idő, amikor ezeket érdemben is lehet vizsgálni, akkor már ott lesznek ezek a feljelentések, csak végig kell rajtuk rendesen menni.

Garancsi repteti Orbánt a luxusgépen 
Kötelékben repülnek a Vidi meccseire. 

Fotó: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik